„Reál koktél” után az orvosira Sokoldalú tehetség a hazai könnyűzenei palettán

Claudia aktuálisan Svájcban él, dalt szerez, kifinomult és lírai oldalát ismeri már a közönség, angolul, franciául és magyarul is énekel. A fiatal előadó sok évet töltött zenetanulással és színpadon gyermekszínészként, furcsamód mégis a művészettől elég távol álló orvosi pályát választotta. Hogy miért? Az énekes-dalszerzőt erről is kérdeztük.

– Már nyolcéves korod óta zongorázol és írsz dalokat. Milyen dalaid születtek gyerekként?

– Csapnivalóan rosszak! Viccet félretéve, egy nyolcéves kislánytól talán még elfogadható a koalák és a kristálypaloták tematikája, ez az idő múlásával természetesen változott, remélhetőleg pozitív irányba. Mivel ebben az időszakban kezdtem el elsajátítani a zenei alapismereteket, mindenképp meghatározó volt számomra ez a periódus.

– A színház is bekapcsolódott az életedbe…

– Egy ideje inkább ki, de aktív része volt a gyermek- és kamaszkoromnak.

– Szerepeltél nemzetközi filmben is. Ez az irány is vonz?

– Az olasz Dario Argento 1998-as, Az Operaház fantomja című filmjében a Martha nevű balerina lányt alakítottam. A nevemet viszont elszúrták: nem az enyémet tüntették fel a stáblistán, hanem az első casting során kiválasztott lányét, majd színészváltás történt, de ez a nevek szintjén nem realizálódott. Minderre több évvel a film megjelenése után lettem figyelmes.

Szerintem nehéz olyan embert találni, akit valamilyen szinten ne érdekelne a film és a filmezés. Jelenleg videoklipek szintjén van jelen az életemben, ami egy kifejezetten érdekes válfaja a filmművészetnek.

– Milyen szobrodat állították ki a Műcsarnokban?

– Hogy félreértés ne essék, egy általam készített agyagszoborról van szó – ami természetesen nem engem ábrázol – és körülbelül nyolcéves lehettem. A koromból fakadóan akkor nem tettem fel túl sok kérdést a dolog miértjére vonatkozóan, mindenestre a fővárosi rajzversenyen való eredményes szereplés keretében került ki a plasztikám.

– Érdekes, hogy matematika tagozaton végeztél, a zene régóta végigkíséri az életedet, aztán mégis orvosi diplomát szereztél. Miért?

– Hogy zavart keltsek az „Erőben” és félrevezessem a marslakókat! Az ennél földhöz ragadtabb érvek közé tartozik például, hogy a relatíve jelentős „reál koktél” után emberközpontúbbnak mutatkozott az orvosi képzés.

– A zeneterápia foglalkoztat?

– Természetesen, de sajnos nem vagyok benne járatos. Bár rám a zenélés minden bizonnyal terápiás hatással van.

– A szerzeményeid nemzetközi dalversenyeken is több ízben értek el döntős és minősített helyezést. A lemezeid elkészítésében pedig tanulmányaid mellett is szakítottál időt arra, hogy valamennyi dalban szerzőként is részt vegyél. Mikor jut erre időd?

– Maga a dalszerzés sose emésztett fel sok időt. Inkább meg kell találni rá az ideális alkalmat.

– Végül miért épp a könnyűzene mellett tetted le a voksod?

– Eddigi tapasztalataim szerint ebben a műfajban tudok a legelfogadhatóbb minőségben alkotni. Bár tizenéves koromban voltak próbálkozásaim a komolyzene irányába, s nagyon élveztem azoknak a daraboknak az írását, főleg amikor kamarazenekarra hangszereltem, de úgy éreztem, hogy a képességeim nem adottak ahhoz, hogy az így keletkező produktummal a megfelelő hatást tudjam kiváltani a hallgatóságban.

– A lírai hangvétel áll hozzád a legközelebb?

– Igen, talán a legkönnyebben lírai dalokat írok.

– A legújabb kliped az év elején jelent meg. Ebben a nők helyzetét mutatod be a modern világban. Honnan jött az ötlet?

– A mindennapok hatásai inspiráltak. Amit olvasok, látok, hallok és tapasztalok. Nem kell túl messzire menni, hogy a témával kapcsolatba kerüljünk. Konkrét cselekményről, történetről nem beszélhetünk a videó esetében, inkább az érzelmek felkeltése és a gondolatébresztés volt a célja a montázsnak, melynek részét képezte több női ikon – például Ellen DeGeneres vagy Michelle Obama – felvonultatása is.

– Mindig van valamilyen társadalmi „üzenet”?

– Közel sem vagyok annyira okos és/vagy bölcs, hogy mindig valami komoly üzenete legyen a dalaimnak, ezért többnyire maradok a tipikus szerelmes dalok eszköztáránál, s inkább abba a struktúrába próbálom elrejteni a „mélyebb” tartalmakat. Csendben és észrevétlenül, hogy akit az ilyesmi nem feltétlenül érdekel – mert alapvetően csak könnyedén és inkább passzívan szeretne szórakozni –, azt ne zavarja, de ha valaki mégis olyan elszánt, hogy mélyebbre ásson, az is találhasson számára érdekes dolgokat.

– Leginkább angolul énekelsz?

– Elsősorban, de például magyarul és franciául is. Szívesen énekelnék más nyelveken is, de a pocsék kiejtésem szórakoztatóan kínos vagy kínosan szórakoztató – ezt most hirtelen nem tudom megmondani – lenne az adott nyelvet behatóbban ismerők számára.

– Felvettek a neves londoni egyetemre, a UCL-re, mégis Svájcban élsz, épp a doktoranduszi tanulmányaidat folytatod. Miért ezt az utat választottad?

– A döntés meghozatalának pillanatában úgy láttam jobbnak, ha Magyarországon folytatom és fejezem be az orvosi tanulmányaimat. Svájc pedig valamilyen szinten a véletlen eredménye. Ha anno az ERASMUS program keretében egy teljes tanévre elegendő ösztöndíjat biztosítottak volna Párizsba, nem csak egy szemeszternyit, akkor lehetséges, hogy most nem itt lennék. Az út persze nem volt ennyire direkt, de az első magokat a pályázati eredményhirdetés vetette el. Pár éve élek kint, évente többször hazautazom rövidebb időszakokra. Az ideális az lenne, ha bármelyik pillanatban a számunkra kedves személyek mellett teremhetnénk, de ettől függetlenül szerencsésnek mondhatom magam ezen a téren.

– Ha befejezted a tanulmányaidat Svájcban, visszatérsz Magyarországra?

– Bár támogatom a lifelong learning (élethosszig tartó tanulás – a szerk.) elvét, örülnék, ha az én esetemben a tanulmányok nem húzódnának el az utolsó napjaimig, még ha gyakran nagyon is az a benyomásom. Először érjünk az alagút végére, utána majd el lehet gondolkodni a folytatáson…

– Miért, mi lesz a folytatás?

– A további csendes, vagy kevésbé csendes haladás a már megkezdett útvonalon.