Bocskor, csizma, paduka, tabi, geta és a többiek Kalandozás a lábbeli körül
Izgalmas kiállítással várja a látgatókat a Néprajzi Múzeum: a tárlaton az ausztrál vérbosszú cipőtől a japán getáig, indiai faszandáltól a gyöngyös hanti női cipőig, sziú mokaszintól a kalocsai mester által készített rózsás női cipőn át a kínai lótuszcipőig közel háromszáz pár különleges lábbeli látható, amelyek közül szinte bármelyiket hordhatnánk akár még ma is. A lábbelik kulturális sokszínűségét bemutató kiállítás egyben a múzeum költözését, útra kelését is szimbolizálja.
Ez a kiállítás Sedlmayr Krisztina, kurátor elmondása szerint egyfajta kísérlet arra, hogyan lehet a múzeum nemzetközi és magyar anyagát együtt értelmezni. Nem területek alapján és nem is kronológiai sorrendben mutatják be az egyes lábbeliket, hanem tematikus egységekbe rendezték azokat. A két legnagyobb egység a hétköznapok és az ünnepek jellegzetes lábbelijeiből áll: a világ számos pontjáról, illetve hangsúlyosan Magyarországról, a magyar nyelvterületről mutatják be az elmúlt 200 év anyagát. Az érdeklődők alapvetően néprajzi tárgyakat láthatnak, nem volt szempont a divattörténet és az elit tárgyainak bemutatása, ennek ellenére igényes, szép, díszített darabokkal jócskán találkozunk. A tárlatot egy-egy videó installáció vezeti be és zárja le. A bejárat előtt egy kortárs táncrészletet nézhetnek meg a látogatók, ami a mezítlábas láb működését, anatómiáját és szépségét mutatja be. A kisfilm szorosan kapcsolódik a továbbiakban látható lábbeli tematikákhoz, hiszen ez az a testrész, amin ezek a lábbelik éltek és működtek.
– Az első teremben három tárgyat láthatunk: egy bocskort, egy csizmát és egy padukát. A paduka tulajdonképpen nem más, mint egy ujjgombos fatalp: elég nagy területen általánosan elfogadott lábbeli típus, elsősorban Indiában és az ország körüli területeken. Sokak számára azonban nemcsak a paduka szó, de még a bocskor sem teljesen egyértelmű. A három tárgy arra is kitűnő példa, hogy a néprajzi tárgy használatáról, készítéséről, örökléséről, a múzeumi történetről lehet egészen bő ismeretünk, de lehet olyan is – mint a paduka –, amiről szinte semmit sem tudunk és az analógiák segítségével nyújtunk információt a látogatók számára – mondja a kurátor. Így az első terem többszörös szerepet tölt be: egyrészt megmutatja, hogy milyen típusú tárgyakkal találkozhat a látogató, megmutatja, hogy milyen egy néprajzi tárgy és hogy általában milyen típusú információk azok, amelyekkel a muzeológus dolgozik. Az egyes tematikáknál egészen távoli tájakról származó tárgyakat is láthatunk egymás mellett, hiszen a funkció szempontjai a leghangsúlyosabbak.
A hétköznapok tematikájában a gyalogláshoz használt lábbeliket mutatja be először a tárlat, méghozzá úgy, hogy a különböző éghajlatokon is láthatjuk, milyen lábbeliket öltöttek ehhez a funkcióhoz. Szibériai, illetve eszkimó szőrcsizmáktól az afrikai, ázsiai egészen egyszerű fatalpakig is találunk tárgyakat. A lovas életmódot folytató társadalmak jellegzetes tárgyai között felfedezhetünk olyan különleges lovagló csizmát is, amit a ló lehántott bőréből csináltak, de a hétköznapi viseletben halbőrből is készülhetett ilyen lábbeli.
A középkori Európa legjellegzetesebb lábbeli típusának, a bocskornak külön egységet szenteltek a kiállításon. Sokféle anyagból készülhetett – bőrből, háncsból, fakéregből – és könnyű volt összeállítani. A Balkán-félszigeten különösen jellegzetes viselet volt, egészen gazdagon díszített variációkat is hordtak és a népviseletekhez a mai napig felveszik.
– Mindenütt igyekeztünk fényképeket is kitenni a falakra azért, hogy könnyen el lehessen képzelni, hogyan használták ezeket a tárgyakat és milyen viselet mellett jelentek meg.
Mindjárt a tárlat elején, ahol még a mezítlábasság témakörével foglalkozunk, az archív fotók között például egymás mellett láthatunk egy mezítlábas magyar csikóst és egy elefánt hátára kapaszkodó indiait is. A falakon továbbá kiemelt tárgyakat is láthatunk az egyes termekben: ezek reprezentálják a legfontosabb jellegzetességeket. A hétköznapokban sokféle fából, bőrből, textilből készült cipőt használtak Európa szerte. Az egyik kedvencünk a magyarországi német nemzetiségi körben használatos facipő, amihez egy nagyon finom, kötött textilcipő tartozik. Amikor kiléptek a sáros, vizes udvarra, akkor léptek bele a facipőbe, egyébként a házban a kötött kiscipőt viselték. De egymás mellé került a magyar nemez mamusz, illetve a japán textil harisnya, vagyis a tabi is: közös bennük, hogy ezeket bent, a házban viselték. Az ünnepi tárgyaknál a sokszínűség bemutatása volt a célunk, hogy egy tárgy milyen gazdag díszítésben és milyen jellegzetességek utalnak arra, hogy honnan érkeztek. Igazi különlegesség például az a csizma, amelynek szárában még viselőjének, Arany Rózsának a neve is olvasható. Egészen rövid ideig, a ’30-as években volt ez divat Kalocsán: a lábbeli nemcsak hímzett, de fényes bőr is tartozik hozzá és bársonnyal is díszített – magyarázta Sedlmayr Krisztina.
Az ünnepi cipők között életkor szerint is különbséget tettek, de találunk esküvői és jegyajándék, illetve menyegzői lábbeliket is. Az Identitás, divat, státusz címet viselő terem jellegzetes darabjai között szereplő, az 1840-es években gyűjtött papucscipők arra mutatnak példát, hogy a gyönggyel kivarrt cipőt, csak tiszta állapotúak hordhatták. Továbbá izgalmas példája a nemi identitásnak és a vagyoni státusz kifejezésének a kínai lábzsugorítás, amelyet évszázadokon keresztül tartottak fent szokásként. Az apró lábbelik inkább tűnnek gyermekre szabott cipőknek, mintsem felnőtt daraboknak. A zsidó bocskor a zsidó vallás egy rituális szokásához kapcsolódik. A kiállításon találunk a nemzeti identitáshoz tartozó lábbeliket is, ilyen a görög bojtos cipő, a holland fapapucs, vagy az indián mokaszin. A lábbeli tehát árulkodhat viselőjéről: nemcsak nemére, korára utalhat, de arra is, mely néphez tartozik. A népi kultúrában hagyományosan nem hordtak külön lábbelit a tánchoz, viszont a színpadi tánc, a népi tánc továbbéléséhez hozzátartoznak ezek a néptáncos kellékek, így ennek a tematikának is szenteltek egy részt a kiállítás végén.
A tárlat legnagyobb részben a Néprajzi Múzeum anyagából áll. A gyűjteményben őrzött tárgyak egy csoportját különlegességük, esztétikai értékük miatt távoli, egykor nehezen megközelíthető régiókban gyűjtötte az érdeklődő utazó. Más tárgyak a muzeológus terepmunkája során, személyes kapcsolatok révén kerültek a múzeumba. Érdekes kalandozás a lábbeli körül a mai ember számára, távoli és közeli kultúrákban.
