„Megosztott öröm”

Nem véletlenül kapta ezt a címet az a kis kiállítás, amely Medgyessy Ferencet (1881–1958), a szobrászt és az embert mutatja be. A Molnár C. Pál Műterem-Múzeum kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a látogató – a galériák gyakran csupasz, steril kiállítóterei helyett – egy korabeli lakás enteriőrjében, mintegy természetes környezetükben találkozhasson a művész alkotásaival. A pályatársak és barátok visszaemlékezései, a korabeli dokumentumok, fotók és személyes tárgyak segítségével megelevenedik előttünk Medgyessy alakja: „kis pörge, munkamániás, tömören fogalmazó, de művelt, több nyelven beszélő művész”, aki „vérbő, színes figura volt”. Természetes vitalitás sugárzott belőle, ami érezhetően áthatja műveit. „… Áradt belőle az életöröm, de nem önző öröm – hiszen épp azért is áradt – hanem a megosztott öröm!” – írta róla Illyés Gyula.

A kiállítás Medgyessy barátságainak és szerelmeinek láncolatára fűzi fel a műveket. A Debreceni Református Kollégiumban Móricz Zsigmond barátja és évfolyamtársa volt, később Budapesten orvosi diplomát szerzett. Jól rajzolt – főleg a bonctanórákon –, amire mások is felfigyeltek, többek között a művészeti író, Lyka Károly és a szobrász, Kallós Ede, így támogatásukkal lehetősége nyílt Párizsban festészetet, majd szobrászatot tanulni. A rajz mindig is fontos szerepet töltött be Medgyessynél: rögzített egy-egy látott mozdulatot, alakot. Gyakran mondogatta, hogy szobrai rajzaiból kelnek életre. A falakon látható grafikák is ezt példázzák: a kisplasztikák fölött láthatjuk az előzményül szolgáló vázlatokat.

Szabadidejében apárizsi Louvre ókori emlékeit tanulmányozta. Többször is járt Firenzében, ahol Michelangelo márványvázlatai és szobrai voltak rá nagy hatással. 1912-ben A tánc című domborművével megnyerte a budapesti Művészház ezerkoronás díját. Ennek a lendületes, modern, a zenét, a ritmust formába öntő alkotásnak köszönhette Rippl-Rónai József barátságát is, aki meghívta kaposvári otthonába, a Róma-villába, ahol – 1913 gondtalan nyarán – a kuglizás és a krikettezés mellett – Medgyessy a parkba számos szobrot és reliefet is faragott. Később Móricz így emlékezett: „Elszakadtunk egymástól Ferkóval s csak húsz év múlva találkoztunk Rippl-Rónainál. Ahol nagy meglepetéssel fedeztem fel, hogy ez az ismeretlen kis mokány, az én debreceni oroszlánom… Ripplinek elmondtam, hogy ez a Feri, ez tud ám rajzolni. Mire nagy meglepetésemre azt mondja az öreg Jóska, hogy: »Rajzolni nem tud, de a legnagyobb magyar szobrász. Van olyan jó, mint Maillol.«” Francia kortársa valóban nagy hatással volt Medgyessy munkáira.

Az első világháborúban a galíciai fronton katonaorvosként teljesített szolgálatot, ahol megismerte Maria Kieniczet, aki egyik legszebb szobrának, a kiállításon látható Szoptató anyának a modellje és lányának anyja lett. Az 1920-as évekre már körvonalazódtak azok a főbb témák, amelyek mindvégig foglalkoztatták Medgyessyt: a női akt, a lovas férfi alakja és a táncoló figurák – ezekből gazdag ízelítőt kínál a kis tárlat (szobrok: Táncosnő, Női akt, Debreceni Vénusz, Kis lovas, domborművek: Táncoló férfi, Táncoló nő stb.).„Mindig irigykedve néztem, hogy át tudják adni magokat mások a tánc üteme diktálta mozgásnak. Engemet még a női közelség csábító csalétke sem tudott rávenni az idegen taktusra való engedelmeskedésre… Így aztán a szobroknál adtam ki a mérgem” – írta Medgyessy.

Feleségével, az orosz származású Marijával együtt sok időt töltöttek barátaikkal, a Czellár-családdal. A balmazújvárosi származású mérnök Czellár Ferenc és Medgyessy is szenvedélyes csillagászok voltak. A családtagok gyakran álltak modellt a szobrásznak, amint ezt több bronz kisplasztika és számos fotó is bizonyítja.

Medgyessy életcéljának a sajátos magyar szobrászat megteremtését tekintette. Műveiben a klasszikus szobrászat elvei és a nemzeti jelleg nagyszerűen egyesülnek. Testes nőalakjaiból hiányzik a póz, mozdulataik egyszerűek, természetesek, mégis bájt sugároznak. Köztéri szobraiban is hű maradt elveihez – a debreceni Déri Múzeum előtti négy allegorikus alakkal (Művészet, Tudomány, Régészet, Néprajz) nemzetközi sikert aratott, elnyerte a párizsi világkiállítás nagydíját 1937-ben. Ezután több megbízást is kapott, számos vidéki városban áll szobra. Gazdag életművének záróakkordjaként neki jutott az a szomorú feladat, hogy elkészítse egykori barátai, Móricz Zsigmond és Rippl-Rónai József síremlékeit, emlékműveit – azokét, akikkel egykor jókedvét, örömét megosztott