Révész Sándor: Örülni annyi, mint oxigént termelni

Örömteli eseménynek néz elébe a Piramis együttes rajongótábora: ismét hallható a legendás zenekar egykori énekese és szólógitárosa. Révész Sándor ma is ugyanolyan lendülettel és örömmel áll színpadra, mint a ’70-es években és hogy mit érez, amikor több ezren éneklik ma is a dalaikat? Arról ő maga mesélt nekünk.

– Tavaly indult útjára a Piramis évek turné, amelynek hamarosan budapesti állomásához érkeznek. Honnan jött az ötlet?

– Körülbelül másfél évvel ezelőtt hívtam fel a zenekar egykori prímását, a gitáros Závodi Janót és kértem tőle egy találkozót. Hosszú évek után egy asztalnál ücsörögtünk és beszélgettünk. Elmondtam a gondolatom, hogy még egyszer kedvet éreznék ahhoz, hogy megszólaltassuk a Piramis dalait. Hitelesnek éreztem kettőnk személyét és végül el is indult a turné, mögöttünk jó néhány állomással és készülünk a többire is. Legközelebb a budapesti Barba Negra Trackben adunk koncertet, de további nagy városok, így például Tatabánya, vagy Kecskemét is szerepelnek a műsortervezetben.

– Zenei ikonként milyen érzés ifjú „szövetségesekkel” a színpadon állni?

– Nagyon jó! Hálás szívvel köszönöm nekik ezúton is azt a fiatal lendületet és azt a hihetetlenül igényes kreatív munkát, amit ők hoztak a Piramis évek programba. Horváth Ákos (gitár, vokál), Nagy Gergő (gitár), Megyaszay István, Megya (basszus), Delov Jávor (dob) világszínvonalú zenészek.  Tehetséges, nagyszerű fickók, mind a négyen, le a kalappal előttük! Mi két őskövületként minden tehetségünket és képességünket boldogan latba vetve állunk természetesen a figyelem fókuszában, de ha bármelyik további tagra kalandozik a hallgatóság tekintete, felfedezi az említett kvalitásokat.

– Mit szól ahhoz, hogy még ma is kívülről fújja és rendületlenül imádja a dalaikat minden generáció?

– Ezt elmondani nem lehet, csak átélni! Hogy milyen érzés az, amikor 1500-2000, vagy akár tízezer ember együtt énekli ma is azokat dalokat, amiket még az 1970-es években vettünk fel? Fantasztikus, pláne, ha belegondolok, hogy több mint 35 éve nem is létezik már a zenekar a régi formájában. Ennek ellenére a dalok mégis élnek az emberek szívében és ez mérhetetlen öröm, ezúton is köszönöm a közönség évtizedek óta tartó lojalitását és hűségét, a szeretetet, amit felénk áraszt!

– Ilyenkor egyébként nosztalgiázik egy kicsit? Szeret „visszamenni” a múltba?

– Nagyon sok mindenre lehetne emlékezni. Voltak nagyon emlékezetes koncertjeink, például az Ifjúsági Parkban lévő fellépések. Hihetetlen emlékek! Amikor körbenéztünk az összes környező fán lógtak az emberek, ezek felejthetetlen pillanatok. Nem beszélve arról, hogy ezt a nosztalgiát alátámasztja egy meghívás is: a közeljövőben ismét játszunk ott, de ma már Várkert Bazárnak hívják. Itt is biztosan életre fognak kelni az emlékek!

– Ha egészen a kezdetekhez nyúlunk vissza, honnan indult a zene iránti érdeklődése?

– Mindkét szülőm jó ember volt. Az apám különösen kedélyes társasági életet élt, az édesanyámnak pedig nagyon jó hangja volt. Gyermekkoromban már körülvett a zene, édesanyám ugyanis zongorázni taníttatott. Nem mondom, hogy ez maradéktalan lelkesedéssel volt jelen az életemben, de le kellett ülni és foglalkozni a hangszerrel, ami mindennapi fegyelmet kívánt. Hála Istennek, azóta is töretlenül jelen van az életemben a zene, immáron 48 éve művelem ezt a szakmát.

– Miért a rock ragadta meg?

– A kezdetek kezdetén a vokál éneklés mámora és varázsa fogott meg, amit az első amatőr zenekaromban, majd később az első profi zenekaromban, a Generálban igazán csúcsra járathattunk. Köszönhető mindez az idősebb tagok útmutatásának, hiszen ők tanítottak meg minket fegyelmezetten vokált énekelni és közösségben zenélni. Örökre szóló útmutatásként szolgál a mai napig. A zene iránti alázat, az együttműködés, a zenészként való egymás iránti figyelem, a dinamika elsajátítása, mind a kezdeti társaknak köszönhető, hálás vagyok, hogy támogattak és segítettek minket.

– Nem egy tipikus, kicsapongó rock zenész életét éli. Mondhatjuk, hogy spirituális ember?

– Mindannyian spirituálisak vagyunk valamilyen szinten. Szepes Mária néni barátságát sokat emlegetem: ő volt az, aki 26 éves koromban a Piramis kellős közepén már a szellemre való rácsodálkozásnak a technikáját kínálta nekem. Hihetetlenül emlékezetes az a mondata, amikor ő, a nagy tudású asszony azt mondta nekem: Tudod, Sándor a tudással kapcsolatban én azt érzem, hogy a tudás óceánjának partján állok, a távolba merengek és azt nézem, hogy még mennyi tanulnivaló van. Ez számomra örökre meghatározó üzenet volt. Elgondolkodtatott a végtelen dimenziók lehetősége, hogy a tudás, az önmagunk művelése tengernyi izgalmával mennyi örömöt tud adni az embernek. Így vagyok én spirituális. Semmi hókuszpókusz, csupán egy igyekvően önművelő ember vagyok a zenész életem mellett.

– És a természet közelsége is fontos az életében, hiszen tizenöt évig élt egy alföldi tanyán, most pedig a Tolnai-hegyhát vidékén tölti a mindenapjait egy kis településen.

– Úgy érzem, hogy törvényszerű, egy önmaga végletét kirobbantó dolog testesül meg abban, hogy a természetet is nagyon szeretem. A zaj, a hangorkán, amiben mi a színpadon élünk, óhatatlanul is kívánta a másik végletet, a csendet, a békességet, a természet igazi hangját. Ez az igény nagyon régen megszületett bennem, már a Piramis aktív éveinek közepén is nagy természetjáró ember voltam. Akkoriban a fővárosban éltem, így a Budapest körüli gyönyörű erdők kínáltak menedéket, elzarándokoltam például Budakeszi, Csillebérc, vagy a János-hegy erdeibe. A tanyán töltött tizenöt évem alatt pedig számításaim szerint több mint 40 ezer kilométert tettem meg. Most is rengeteget járom az erdőt és a mezőket, tavak vidékén. Pihentető, elgondolkodtató, egy papírdarabbal és egy ceruzával, vagy tollal a zsebemben pedig dalszövegek ihletési helye.

– Elképesztő fizikummal rendelkezik. A színpad formálja, vagy a sportnak köszönhető?

–  A nagy séták olykor napi 25 kilométereket jelentenek. Elég gyakran előfordul, hogy ennyit megyek, és emellett minden nap aktívan tornázom 8-10 percet. Egy barátom szokta mondani, hogy olyan vagyok, mint az amerikai tengerészgyalogosok. Nem járok edzőterembe, de ezt a néhány percet nagyon feszes gyakorlatokkal, száz fekvőtámasszal, nyújtógyakorlatokkal töltöm ki. Számomra nagyon emlékezetes Joe Jagger – aki az ’50-60-as években tornareferens volt és a mozgást szorgalmazó mozgalom élén állt – mondása: „Fiam, ha a napi gyakorlatot nem csinálod meg, akkor nem mész ki a lakásból.” Ezt az akkor már a Rolling Stones élén lévő világsztár fiának, Mick Jaggernek mondta és nekem játékosan ez jut eszembe. Úgyhogy meg is csinálom a tornát minden nap. Ha véletlenül egy-két alkalmat ki kell hagynom, mert úgy alakul a napirendem, akkor a harmadik napon az elmúlt időszak penzumát is teljesítem. A kondíciómat, a gerincemet, a tartásomat ezekkel a feladatokkal erősítem, ráadásul nekünk, énekeseknek, a tüdőtérfogat növeléséhez is nagyon jól jönnek ezek a feszes gyakorlatok.

– Mi az, ami miatt ma is ugyanolyan lendülettel és tiszta szívvel áll színpadra?

– Az öröm. Egy zenekartól, egy közösségtől mindig akkor búcsúztam el, amikor azt éreztem, hogy ott valami megreked. Soha nem pénzkereseti kényszerből műveltem a zenét, vagy unalomból, hanem örömből. Ez a hatalmas örömforrás már a pályám elején megadatott és mind a mai napig amatőr szívvel állok a dolgokhoz, mintha most kezdeném, ugyanazzal a lelkesedéssel. Valószínűleg alkati adottság is ez az életemben, de tényleg ezt érzem, ha stúdióba megyek, vagy a színpadra készülök. Örülni annyi, mint oxigént termelni – ilyen dolgokat tanított Mária néni és ezek az erős mondatok vezérfonállá váltak az életemben. Valóban minden okunk megvan az örömre.