A zene feketén fehéren : Érdi Tamással

Érdi Tamás világa

Érdi Tamás vak zongoraművész és családja, több mint egy átlagos família.  Ők négyen: Tamás, Márta, – az egykor volt televíziós gyerekműsor, a Cimbora szülőanyja – és Sándor – minden idők legemlékezetesebb televíziós kulturális (vagy több) műsorának  a „Stúsió80” főszerkesztője – a szülők, valamint Réka és Tamás, így együtt – jobb szó híján –  egy projekt. A család Tamás minél kerekebb, tökéletesebb, sikeresebb karrierjéért dolgozik, tegyük hozzá nem akármilyen sikerrel. Az alábbi beszélgetés során ennek a nem mindennapi csapatnak az életébe enged a NEXT Magazinnak betekintést Tamás és Sándor.

NEXT: Mikor találkozott a komolyzenével?

Érdi Tamás: Hat-hét éves lehettem, amikor a szüleim elvittek az Operába, ahol a Varázsfuvolát néztük meg. Az előadás végén a szó szoros értelmében sírva fakadtam és hazáig zokogtam. Nem tudták belőlem kiszedni, hogy mi bajom van. Már arra gondoltak, hogy engem esetleg soha többet nem lehet Operába vinni. Egy idő után azonban végre kiderült, azért sírok, mert azt hiszem, hogy ezt a zenét soha többé nem hallhatom. Onnantól kezdve, ha esett, ha fújt mentünk és fel is vettük magnóra az összes előadást, hogy meglegyen, ha újra hallani akarom. Egy alkalommal olyan magnót vittünk, amibe rádió is volt és – szerencsémre még a zenekar hangolása közben ugyan – egyszer csak hangosan megszólalt valami rock and roll szám.

Érdi Sándor: Igen vannak ilyen elátkozott napok, hiszen nemcsak nagyon szégyenkeztünk, de még az előadás felvétele sem sikerült.

É.T. De visszatérve az első élményeimhez, amelyek közül kiemelkedik a Varászfuvola, – aminek Bergmann-féle filmes feldolgozását később családunk barátjától, Szabó István filmrendezőtől kaptam meg – soha nem felejtem, ami nem is csoda, hiszen gyönyörű mese és zene együttese. Így kezdtük Mozart, meg én.

NT: Talán ennek az első találkozásnak köszönhető, hogy mostanság egyre több olyan koncertet tart gyerekeknek, amelyen mesél is nekik a művekről?

ÉT: Igen, ez is közrejátszik, nagyon szeretem ezeket a találkozásokat, mert minden idegszálammal érzem a csodálkozást, ami a gyerekek felől árad. A következő ilyen mesélős hangszerbemutatós gyerekeknek szóló koncert április 30-án, a Jakobi koncertsorozat keretében, a Festetics palotában lesz, akik megváltják az „Érdi Tamás bérletet”, azok regisztrációt követően ajándékba kapják a lehetőséget, hogy elhozhatják gyereküket, unokájukat.

NT: Ha már a gyerekeknél, gyerekkornál tartunk, mikor kezdett zongorázni?

É.T: Három-négy éves lehettem, amikor a vörösberényi  házunkban „rászálltam” dédapám öreg zongorájára, és attól a pillanattól kezdődően el nem lehetett mellőle zavarni. Nem sokkal később jött el az a korszak, amikor már a madarak csiripelésében is Chopin zenéjét véltem felfedezni. A másik nagy kedvencem a tenger morajlása volt, onnan sem lehetett kirángatni.

NT: Néhány éve tanúja lehettem egy beszélgetésének Ön és Eötvös Péter, a kortárs zene óriása, között, ami arról szólt, hogy milyen metódussal közelít egy új műhöz, hogy tanulja, teszi magáévá. Beavatná ebbe a rendkívül érdekes titokba az olvasókat i.?

É.T. Beck Erika a tanárom, ő talán a második mamám is, hiszen gyerekkorom óta foglalkozik velem. Régebben úgy tanultunk, hogy ő lejátszott egy részletet és megkérdezte, én hogyan folytatnám. Ha nem úgy gondoltam, ahogy a zeneszerző, akkor azt mondta, hogy „ez így nagyon jó, de inkább maradjunk annál, amit írtak”. Ezt addig csinálta, amig, kvázi rávezetett arra, hogy mi következik. Azért beszélek erről múlt időben, mert Bartóknál, Lisztnél már nem lehet kitalálni a folytatást, tehát magát a kottaképet tanulom meg. Ez úgy történik, hogy elmondja mi van pontosan beírva a kottába, és amikor azt már nagyon tudom, akkor hallgathatom meg több előadótól. Ez azért fontos, hogy ne másoljam a hallottakat. Ezeket a műveket nem lehet brei-kottában megszerezni, ráadásul, ami elérhető, – sajnos – az is sokszor pontatlanul van átírva, egy szünet- vagy hangsúly-jel óhatatlanul kitörlődhet. Annak pedig nincs értelme, hogy pontatlanul tanuljak meg valamit, mert azt a Jóisten sem javítja ki. Erika erre szokta mondani, hogy én vagyok a kotta. Amikor koncertre készülök,  minden alkalommal, minden részletet nagyon aprólékosan át kell vennem. Például egy mű gyakorlásakor, ha van a teremben két zongora, a tanárom hozzá szokta játszani a zenekari részt, hogy a belépéseknél se legyen gondom.

NT: Gyakorlatilag minden, amit játszott a fejében van?

É.T. Igen, és hogy ne kelljen mindig Erikát hívnom, felveszem magamnak magnóra a gyakorlásainkat, az órákat, így többszőr meghallgatom, memorizálom. Minden kazettára ráírjuk, hogy pontosan mit tartalmaz, a hibajegyzéket is. Nekem a magnó helyettesíti a kottát. Gondoljon bele, lehetetlen lenne egyik kezemmel zongorázni, a másikkal a brei-kottát tapogatni.

NT: Ennyi munka, tanulás után előfordul, hogy a maga kedvére, „csak úgy” zenél?

ÉT: Mikor van arra időm? Egy élet kevés ezeknek a műveknek a megismerésére. Régen „zorbáztam”, improvizálgattam a Zorbára, de mostanában nincs időm erre.

É.S. Társaságban előfordul, hogy szórakoztatja az egybegyűlteket, de csak klasszikust játszik akkor is, a slágerdarabokat, Chopint, Lisztet.

NT: Régen ismerve a családot, jól fogalmazok, ha azt mondom, hogy az Érdi család egyben egy projekt is, amelyikben nagyon karakteresen körülhatárolt    munkaterületek találkoznak?

É.S. Pontosan így igaz. A művészeti térben ezen a szinten minden művész, vagy akár sportoló mögött is állnak segítők, esetünkben mi vagyunk Tamás háttércsapata, a mancsaft. A mi életünk úgy zajlik, hogy Tamás reggel kilenctől este hétig – rövid szünetekkel – otthon dolgozik, a régi szobájában – ami ma már a munkahelye – van a régi zongorája, és ott gyakorol.

É.T. Reggel kilenctől délig gyakorolok, utána jön az elmaradhatatlan olvasás, amikor apu felolvas nekem, egy órakor közös ebéd, ha jó idő van, akkor Rékával – a feleségemmel – sétálunk, háromtól hétig pedig újra az intenzív, kemény munka zárja a nap – mondjuk így – hivatalos részét. Este vagy otthon vagyunk, ami az apuék melletti házban bérelt lakást jelenti, vagy, ha találunk kedvünkre való színházat, akkor kicsit korábban végzek és elmegyünk megnézni valamit. Nagyon szeretem, a színházat, és a mozit, de van beszélő komputerem, abból értesülök a hírekről, programokról. Így zajlanak a hétköznapjaink.

É.S. A háttércsapat úgy működik, hogy Réka folyamatosan fényképez, kezeli Tamás honlapját, este héttől másnap kilencig élik a maguk külön életét a szomszédos házban. Márta végzi Tamás menedzselését, a programok szervezését, telefonálgat, levelez, szóval mindent, ami ide tartozik. Én a mindenes vagyok, reggel kezdek a piacon, főzök, bevásárlok, vezetem

az autót a különböző kül- és belföldi helyszínekre, a hordár szerepe is az enyém. Ahhoz, hogy minden működjön, nélkülözhetetlen ez a jó csapat.

NT: Fontos, hogy nem untak még rá egymásra és a helyzetre.

É.S. Hála a Jóistennek, ez így van, és az is nagyon fontos, hogy remekül egészültünk ki Rékával, aki régen tanult zenét, ért is a muzsikához, nem abban az értelemben, hogy zenész lenne, de rengeteget tud a zenéről, nagyon jó művészi érzékkel van megáldva, ami a képeiből is kitűnik. Így lett a mi kis triónkból  kvartett.

Hol találkozott Rékával?

É.T. 2011. november 2-án volt a Művészetek Palotájában koncertem, és milyen az élet? – neki akkor volt a születésnapja, amire ajándékként kapta a jegyet. A hangverseny után néhány nappal írt egy levelet, hogy szeretne megismerni, mert nagyon nagy hatással volt rá a játékom. Meghívtam az „Élet menete” koncertre, aztán találkozgattunk, ismerkedtünk.

Mennyi idő telt el a házasságig?

É.T. 2013. július 5-én mondtuk ki az „igen”-t.

É.S. Előző év december 25-én volt a lánykérés Pomázon, a karácsonyi ebéd alkalmával. Tamás eljátszotta Liszt „Pozalíció” – ját, amit egy eljegyzés ihletett. Az egészről Tamás apósától értesültünk, telefonon.

NT: Igen, az ünnepek teszik széppé az életünket, amire sajnos egyre kevesebb idő jut.

É.S. Az az igazság, hogy nekem különösen azért kedves ez a történet, mert ez a kapcsolat tényleg a nézőtér és a színpad között született. Visszatérve a kezdetekhez, Réka elképesztően szép levelet írt először Mártának, de olyat, hogy behozta nekem a komputert megmutatni, – Tamás korábban is kapott rajongói leveleket, de ilyen írást még soha nem olvastunk. Válaszoltunk, hogy köszönjük, nagyon szép, de írjon Tamásnak, és megadtuk neki az emailcímet. Így kezdtek el közvetlenül levelezni. Sosem felejtem el, ahogy Tamás is mondta, a Dohány utcai zsinagógában volt az első személyes találkozásuk, természetesen engem küldtek ki, hogy fogadjam az akkor még ismeretlen Rékát, és kísérjem be. Meghívtuk a fogadásra, de nem, nagyon mert közel menni Tamáshoz, mert körülvették őt a rajongó nők., de azután megvolt a bemutatkozás, és minden ragyogóan alakult.

É.T. Azóta is nagyon boldogok vagyunk.

NT: Mi tudható a 2017. év programjából, hol hallhatjuk?

É.T. Március 8-án játszom a MUPA-ban Mozart Á-dúr K.488 zongoraversenyét, amire tavaly még Kocsis Zoltán kért fel, mert arra készült, hogy a névnapján ezt a kedvenc művét vezényeli majd a Concerto Budapest zenekar élén. Sajnos ez az örömzenének indult hangverseny emlékkoncertté lényegült, így emlékezünk majd egy csodálatos előadóra, akit ezen az esten Keller András helyettesít. Érdekességnek gondolom az „érdi Tamás bérletet, aminek első alkalma a Zeneakadémia Nagytermében lesz, itt Beethoven és Schubert műveit játszom, a következő alkalommal április 28-án, a Festetics Palotában csendülnek fel, Chopin és Liszt művei, a bérlet harmadik előadása december 30-án szintén a Festetics Palotában lesz, melyen Debussy, Bartók és Kodály műveit hallhatják. Április 22-én a Vigadóban Járdányi Pál Zeneiskola növendékeivel – Ránki Fülöp, Vida Mónika – játszom. Május 4-én a Beethoven Fesztiválkeretében Beethoven szonátákat és Liszt műveket hallhatnak az érdeklődők, aminek az a különlegessége, hogy a négykezes szonátát Vásáry Tamással zongorázzuk.

NT: Visszakanyarodva a családi projekthez, példaértékű, ahogy irodalmi nevelése történik, izgalmas ez a több évtizedes program.

É.S. Ez úgy kezdődött, hogy gyerekkorában baromi rosszul evett, és csak amíg meséltem, addig volt hajlandó nyugton ülni és enni. Ez mára szerencsére elmúlt, imádja a hasát. Amikor általános iskolás lett, majd gimnazista, a vakok iskolája mellet másodikos korától a bécsi zeneiskolába vették fel, mert itthon alighanem lustaságból, nem vették fel a különleges tehetségek osztályába, féltek, nem látták a metódust a tanítására. Akkor még ment a tv-ben keddenként a „Stúdió” című műsorom, aznap itthon kellett lennünk, szerdán reggel viszont felültünk a vonatra, kimentünk Bécsbe, ott vettük az órákat, és hazafelé tanultunk, együtt magoltuk a gimnáziumi tananyagot. Egyszer aztán megtörtént, hogy begorombultam, mert a másodikos földrajz könyvéből egy szót sem értettem, lehúztam a vonatablakot és kidobtam a könyvet. Akkor befejezést nyert Tamás gimnáziumi pályafutása. Úgy gondoltam, hogy kémia, földrajz nélkül csak ellesz valahogy, azonban történelem és az irodalom nélkül nem. Ekkor alakítottuk át a korábbi meseolvasást szisztematikussá, megpróbáltam összerakni neki a világ- és a magyar történelmet. Olvastam én mindent: Doktor Zsivágótól, a Csendes, regényeken keresztül mutattam be neki a történelmet, közben persze mindig megbeszéltük a témát. A Tom Sawyert ronggyá olvastuk. A dolog abbahagyhatatlan, gyűlnek a kazetták regényekkel, amit akkor hallgat meg, amikor akar. Ez a mi kis külön játékunk. Emellett minden nap olvasunk, vagy ebéd előtt – fél egytől egyig, mert az ebéd nálunk pontban egykor kerül asztalra – vagy este fél héttől hétig. Nemrég fejeztük be Reymont „Parasztok”-ját, és kezdünk Marcus Aureliussal ismerkedni mert az a római történelem maga. Nem hőstett tőlem, hogy olvasok, hiszen van annál klasszabb dolog, mint egy régolvasott regényt elővenni és a fiammal együtt újra olvasni? Vissza a koncertekhez: Tamás például a nagy MÜPA-koncertre is úgy készül, hogy  megelőzően háromszor eljátssza ugyan azt a programot, ami teljesen általános dolognak számít, – off-off Broadway, off Broadway, Broadway – Koncz Zsuzsával beszélgettem a minap, Ő mondta, hogy márciusban lesz nagy koncertje, és előtte ő is énekel, mintegy leteszteli, bepróbálja hét koncerten a hatást. A koncertek napja viszont egészen különleges.  Márta  a helyszínen intézkedik, ellenőriz, tárgyal, Réka Tamással ebédel, sétál, én rohangálok ezt azt beszerezni, beszállítmányozom a ruhákat, kicsit átmozgatom – ha kell – Tamást, majd eljön az a bizonyos hangverseny  előtti húsz perc, amikor senkit nem engedek a közelébe. Magunkra zárom az öltözőt, mert ez az időszak a koncentrálásé, végül Tamás átkerül abba a dimenzióba, ahol a közénség és ő randevúzik valamelyik zsenivel.

Pálmai Tamás