Nemzeti Balett – a nagy, közös misszió

„Hiszek a balettmesterekben és a gyerekek csillogó szemében. Annak idején nekem is okozott nehézséget néhány feladat, de hittek bennem, és megszülettek az eredmények. A terveim egészen messzire nyúlnak, és bízom benne, hogy közösen továbbra is csak sikert kovácsolunk” – mondja a beszélgetés során Solymosi Tamás nemzetközi hírű balettművész, a Nemzeti Balett igazgatója.

Kinevezésekor – 2011-ben – nem volt egységes az öröm a szakmában, de ezek a hullámok mára szépen elcsitultak, és „üzemszerű” a működés. Akik nem eléggé nyitottak, azoknak a változás egyenlő a félelemmel. Egy új vezetőnél nem tudható előre, mi a koncepciója, min akar változtatni, olyan ez, mint a régi autó, ülünk benne, pedig a harmadik sebességet már nehezen veszi be, nem gyorsul olyan jól, sőt, a fék is hagy némi kívánnivalót maga után, de megszoktuk, és a váltás egy újra, kimozdítana minket a komfortzónánkból. 2011-ben is így történt, annak ellenére, hogy ismertek – hisz sokszor jöttem haza táncolni –, és tisztában voltak addigi karrierem állomásaival és a szakmához való hozzáállásommal is. Ez utóbbi különösen fontos szempont, hiszen nem mindegy, milyen a viszonyom az alkohollal, a lazasággal és fegyelmezetlenséggel, egyáltalán, hogy irányítom a mindennapjaimat. Ezt ők mind látták.

Volt, aki tán pont ezek miatt tartott Öntől.

Lehetséges. Közismert volt, hogy rendszerető vagyok, magam vasalom az ingeimet, és az a fajta rend, amivel körülveszem magam a magánéletemben, a munkámra is rávetül. Nincs ez másképp a munkatársaimmal szemben támasztott igényeimmel sem, ugyanezt a gondolkodásmódot várom el tőlük is, illetve mindenkitől, akinek a főnöke lettem. Szeretem, ha valaki pontos, ha elvégzi a munkáját. Van egy fontos szlogen: „hazudjuk az igazat”, azaz merjük elmondani, mit gondolunk. Szerintem – bár sokszor nehéz – az őszinteség a jó út, mert nemcsak a közösséget építi, de az egyént is. Én bátran kimondom valaki teljesítményére, hogy fantasztikus, de azt is, ha rossz egy megoldás, és ez a megközelítés új volt a kollégáknak.

Gondolom az egyik vitatott pont a repertoár-építés lehetett.

Klasszikus együttes a miénk, tehát fontos, hogy klasszikus balettet „mutassunk be”. Természetesen az a tizenhat év, amit külföldön töltöttem, és az a nyitott hozzáállás, amit mindenhol tapasztaltam, nagy tanulság és átültetendő módszer volt. Semmiben nem térek el azoktól, akikkel itthon kezdtem, csak épp máshol szocializálódtam. Más metódust volt lehetőségem látni, találkoztam és dolgoztam sokakkal, akiktől egytől-egyig tanulhattam. Ma is úgy érzem, hogy az iskolai éveim csak egy alapot, egy minimumot adtak, amit minden nap fejlesztenem kell.

Igazgatóként mi volt a legfontosabb változtatása?

Nem tudok prioritást kiemelni, elég sok változás történt. Elsősorban a szemléletváltást említem, amit nagyon fontosnak gondolok, a másik talán a rám szakadt generációváltás. Az előző vezetés nem akart ezzel szembenézni, hiszen lássuk be, a fiatalítás nagyon kellemetlen feladat. Ne képzelje senki, hogy könnyű leülni bárkivel, és a szemébe mondani, hogy nem tartok igényt a továbbiakban a munkájára. Egy ilyen hivatal betöltése azonban sajnos ezzel is jár, ezt tudomásul kell vennie annak, aki erre adja a fejét. Adott esetben el kell küldenem embereket, vagy meg kell mondanom, hogy ami eddig volt, az holnaptól máshogy lesz. Tudni kell, hogy soha nem a személyes érzésem vezet. Az együttes – a Magyar Nemzeti Balett – érdeke, ami repertoárválasztásban, tematikában, a próbák rendjében, a beosztásban történik. Sok világhírű együttesben láttam, hogy épül fel a jól működő közösség, és mi lehet az esetleges gátló tényező.

Apropó, generációváltás. Mi a sorsa egy táncosnak, ha színpadi pályája véget ér, ami az ön szakmájában nagyon korai

Nálunk hosszú a felkészülés idő arra, hogy kimehessünk a színpadra, az ott tölthető nettó karrier viszont eszméletlenül rövid. Magyarországon a pályánk legfőbb problémája volt, hogy senki sem készítette fel erre a táncosokat, ahogy arra sem, hogy negyvenéves korában az ember bár nem öreg, bizonyos szempontból mégis az.

Mit kell teljesítenie a táncosnak, hogy járadékot kapjon?

Huszonöt év szolgálat után kapja meg. Ez ott hibádzik kicsit, hogy attól függ, ki, mikor kezd. Például az édesanyák, akik gyereket vállalnak,– ilyen hála Istennek a táncosok között is szép számmal akad, legyenek is minél többen, hiszen ez a legfontosabb szerep – azoknak a kieső idő nem számít bele a szolgálati évekbe. Csak a színpadon töltött idő.

A Balettintézeti, vagy – ahogy most hívják – a Táncművészeti Egyetemi tanulmány?

Az sem. Annak a táncosnak, aki gondol arra, hogy a szakmája rövid ideig tart, nincs problémája, hiszen előre körbenéz, hogy mi érdekli még az életből, mihez van affinitása. A színház, amennyire lehet, támogatja, hogy a tánc mellett valami egyéb képzést végezzen el. Az ehhez szükséges programjavaslatunkat már kidolgoztunk és a döntéshozók asztalára tettük.

Említette, hogy egyre többen vállalnak gyereket, ennek ellenére mégsem látni táncos dinasztiákat. Ebben az is közre játszhat, hogy amíg más szakmáknál elég, ha tizennyolc évesen dönt a fiatal, önöknél ezt már ötévesen tudnia kellene, ám ezt a döntést csak a szülők hozhatják meg, ám, mivel Ő ismeri a pályát, félti a gyerekét?

Tény, hogy aki professzionális szinten akarja űzni a szakmánkat, annak napi rendszerességgel kell gyakorolnia, hogy hajlékony és rugalmas legyen, hogy az izmai megfelelően fejlődjenek, és mindez csak az egyik oldal. Ott van még a művészi vetület. Rendben van, hogy a jelöltnek tökéletes alakja van, kiválóan tudja a technikát, ám ezeken felül a karaktert is jól kell ábrázolni. A balett olyan művészeti ág, amelyet sok összetevő tesz nagyszerűvé. Hallanunk, értenünk kell a zenét, tudnunk kell, hogy készüljünk fel egy szerepre, olvasottnak, tájékozottnak kell lennünk, és mindezek mellett még ismernünk kell az anatómiát. Ez a sokrétű felkészültség más művészeti ágakban is szükséges, de nálunk, ha egy sérül, akkor az egész „építmény” összeomolhat. Gondoljon csak egy banális fizikai sérülésre, ami akár ketté is törhet egy karriert, nos, ez a nagyfokú veszély nem vonzza tömegesen a szülőket, a gyerekeket.

Egy szakcikkben úgy jellemezték önt, hogy „klasszikus technikájú, lírai alkotó”. Ez itt munkaköri kötelesség is, gondolom.

Igen, de az is hogy lássam, miben kell az együttesnek erősíteni, ami azért fontos, mert nem csak a belföldi piacon szeretném megmérettetni magunkat. A mai világban egy előadást egy másik országban megnézni, vagy akár interneten követni a repertoárunkat sokkal könnyebb, mint tízhúsz évvel ezelőtt volt. Amikor a Magyar Nemzeti Balettnél meghirdetünk egy pró- batáncot, és több mint hétszáz jelentkezés érkezik, az mutat valamit. Az viszont elgondolkodtató, hogy az aspiránsok közül maximum öt-hat a magyar táncos. Amikor én jelentkeztem a Balettintézetbe, ezer fi- úból választottak ki tíz-tizenkettőt. Ma jó esetben pártucat gyerek jelentkezik, és ebből kell hasonló táncosjelöltet kiválasztani. Megfordult a világ, másak lettek a hí- vószavak, máshogy kell megszólítani a szülőket, más út vezet el ahhoz, hogy egyáltalán elgondolkodjanak azon, hogy erre a pályára adják gyereküket.

Ezért indította el szeptemberben itt, az Operaházban a Nemzeti Balett- intézetet?

Igen, és az első félév tükrében látom, hogy jó döntés volt, hiszen azoknak a gyerekeknek, akik hozzánk jelentkeztek, megvan a lehetőségük, hogy színpadra kerülhessenek. A Diótörő gyerekszerepeinek döntő többségét ők táncolták, és alig másfél hónap után színpadon voltak a Don Quijotéban – hozzáteszem: nagyszerűen teljesítettek. Az volt a feladatuk, hogy legyenek gyerekek, táncoljanak olyan epizódokat, amihez nem kell óriási nagy balett-tudás, de a darab szerves részévé tud válni. Az a sok csillogó szem, amit elő- adások után láttam, minden fáradtságot, nehézséget megér! Tudom, hogy minden új dolog első időszaka nehéz, de azért vagyunk itt, hogy ezekkel a nehézségekkel megbirkózzunk.

Mi az igazi nagy cél a Nemzeti Balettintézettel?

Az érdeklődés felkeltése a tánc iránt. Számos más együttes is indított balettiskolát, és ez nagyon jó, hiszen minél több az iskola, annál többen figyelnek erre a gyönyörű műfajra, gyarapszik a felhozatal, amiből majd én is, de az egész szakma válogathat.

Ez a Nemzeti Balett iskolája?

Igen. Itteni művészek is tanítanak, és nagyon fontosnak tartom, hogy az iskola gyakorlati színpada a legnagyobb színházunk, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház.

Olyasmi ez, mint a prózai színházaknál a stúdió?

Mondhatjuk így is. Az első öt hónap nagyon sikeres. A napokban volt az első olyan foglalkozás, amelyre a szülőket beengedtük a terembe, de csak három turnusban tudtuk megmutatni a gyerekeket, mert közel kétszáz érdeklődő jött el a bemutatóra.

Hány gyerek jár az iskolába?

Egyre nő a létszám, ebben a félévben indítunk új évfolyamot, mert sok az extra jelentkező, akiket örömmel várunk, és ha elindul, akkor csak picivel leszünk száz alatt. A világtrend most afelé mutat, hogy öt-hat évesen ideális kezdeni a leendő táncosok oktatását. Sok helyre járok zsűrizni a világban és látom, hogy egy tíz-tizenkét éves gyerek milyen klasszikus tudással rendelkezik. Nem hiszem, hogy a magyar gyerekek akár egy milliméterrel is kevesebbek lennének orosz, kínai, japán, amerikai társaiknál, de át kell gondolni, hogy tudunk ebbe a versenybe beszállni, hogy tudjuk a mi gyerekeinket ugyanolyan jól kiképezni.

Mi lesz a következő produkció, amiben a gyerekek is fellépnek?

A Kalóz nagy premiere, az Anna Karenina és A hattyúk tava, valamint most szombaton felléptek a III. Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán is

Nyáron kezdődik az Operaház fel- újítása, az átépítés idejére leállnak?

Sok terv van, a jelenlegi szcenárió, hogy az Operaház harmadik emeletét, vagyis minket, a balettrészleget kezdik el június legvégén fénysebességgel felújítani, ami azt jelenti, hogy amíg a táncosok a nyári szabadságukat töltik, ezt a részt üzemképes állapotba kell hozni. Augusztus közepére, mire a művészek visszatérnek, el kell készülnie. Biztosan szálldos majd némi por, de a termeket használnunk kell. 1984 óta igazából nem volt említésre méltó renoválás, itt az ideje, vállalnunk kell érte némi kényelmetlenséget. Most megvan a lehetőség – köszönet érte a kormánynak –, hogy korszerű színpadtechnikánk, világításunk, audió- és videótechnikánk, akusztikánk legyen.

Az előadások átköltöznek az Erkelbe?

Nagyon sok, de lesznek előadásaink a MÜPA-ban, az új Nemzeti Táncszínházban, turnézunk is, tehát színes, mozgalmas szezon elé nézünk.

Beszélt arról, hogy nem csak Magyarországnak szeretné megmutatni az együttest.

Szervezzük, de elsősorban repertoárt kellett építeni, ami nem megy egyik percről a másikra. Amikor kineveztek, örököltem egyfajta állapotot és tervezést, ami már le volt kötve vagy tárgyalás alatt állt, mennem kellet a megkezdett úton. Az elmúlt öt évben persze módom volt változtatni: látható mennyiségű új, modern és klasszikus balettel bővült a repertoárunk. Ezek feltétlenül fontosak ahhoz, hogy amikor kilépünk, olyasmit is tudjunk mutatni, amivel le lehet mérni az együttes kvalitásait. Most keressük az utat, hogy eljuthassunk Londonba, New Yorkba, mindenhová, ahol a nagy együttesek megfordulnak, hiszen mi is közéjük tartozunk.

Van ideje a kapcsolatok ápolására a régi társulataival?

Akikkel együtt táncoltam, most vagy igazgatnak, vagy koreografálnak, vagy balettmesterek egy-egy együttesnél, velük ma is jóba vagyok, így rengeteg olyan szakmai dolog jut a tudomásomra, amit esetleg nagyon nehéz lenne kideríteni, nekem pedig elég egy telefonhívás, egy email, egy személyes találkozás.

Mennyire kísérletező a Nemzeti Balett?

Vannak nyomai annak, hogy kísérletezünk, hiszen gondoljon Pártay Lilla Munkácsy darabjára, az Aranyecsetre, vagy nyár elején következő premierünkre, a Vágy villamosára Venekei Mariannától. A repertoárépítést piramisként képzelem el, az alap, a legvastagabb alsó rész, a bázis a klasszikusbalett-repertoár. Ide sorolhatjuk a Csipkerózsikát, a Giselle-t, a Don Quijotét, A kalózt, A diótörőt, A hattyúk tavát, stb., ezekre tudunk építkezni. A következő szint olyan modern repertoár, ami nagy sikerrel megy a világban mindenhol, ez is a képzeletbeli piramisom nagyon stabil része. A felső részt tekintem a kísérletező szakasznak, hiszen szükséges, hogy erre az együttesre készüljenek kreációk. Ez jelenleg a legkisebb rész, de természetesen kapcsolatban vagyok olyan modern alkotókkal, akiket nagyra tartok, és nagyon örülnék, ha az együttesre csinálnának produkciókat. Kiemelkedik közülük David Dawson vagy Paul Lightfoot és sokan mások, akiknek a repertoárja bámulatos. Nagy örömmel várnék tőlük darabokat, és tudom, hogy ezek a tervek is megvalósulnak előbb vagy utóbb.