Dalírásnál az őszinteségre figyelek

Nem rég jelent meg Palya Bea Tovább nő című új albuma, ami részint a Nő című korábbi lemezének folytatása, másrészt sokkal intimebb, érzékibb szellemiségű ajánlat.

Amikor a Carnegie Hallban vagy a Covent Gardenben lépsz fel, akkor vissza kell venned a lazaságból, és ösztönösségből?

Mindegyik fellépés kicsit más. A Carnegie Hall-féle fellépésnek sok protokolláris eleme volt, mert az a Magyar Kulturális Év keretében zajlott, de ott is a végén már mezítláb énekeltem és tomboltam. Nyilván ilyenkor belelépek egy-egy kulturális mezőbe, az idegen nyelvű közönséget orientálni kell, de a koncertek ösztönössége és őszintesége ugyanaz. Például a Covent Gardenben kirobbanó sikerű koncertet adtunk. A zene a verbalitáson túl hidat tud képezni az előadó és a közönség között.

Állítólag itthon összeomlott a hazai világzene albumok értékesítése. Ebből te érzékelsz valamit?

Online zenehallgatás piacát mára már nem lehet megkerülni. Mi is átálltunk a Deezerre, a Spotify-ra i-Tunes-ra… És ezzel együtt az emberek paradox módon vásárolnak lemezt, a legutóbbi albumomat A Nőt újra kellett gyártani, pedig ingyenesen elérhető módon felraktuk a zenei videókat. A közönség a nagylelkűségre nagylelkűséggel válaszolt. Mi is figyeljük persze a trendeket, érdekelnek az új inspirációk, de a tradicionális alapok ugyanúgy jellemzik minden dalom, hiszen a lényem hatéves koromtól a népzene határozza meg.

Azt ígéri a produkció, hogy az új lemez még nőiesebb, még intimebb lesz, miközben már a Nő is meglehetősen személyes hangvételű volt… Működött benned valami belső „cenzúra”?

Amikor dalt írok, elsősorban az őszinteségre figyelek. Én nem gondolkodom a közönség fejével, és bár figyeli a menedzsment a trendeket, de én vagyok az alkotó, aki e produkció közepén áll, és nem tudok arra figyelni, hogy vajon egy negyven éves nő vagy éppen egy húsz éve hogy viszonyul a szövegeimhez… Vannak néha finomítások, de nem jellemző. Amikor leírtam azt a sort, hogy „Szard le Hófehérkét, Monica Beluccit, csak szeresd a tested…!” Gondolkodtam, hogy ezen finomítok, de mégis úgy maradt, mert ha végighallgatja valaki a dalt, talán szavaz nekem annyi bizalmat, hogy belátja: nem öncélúan írtam, hanem azért, mert kellett oda az a svung, az az energia…

Sokféle népzenei hatás jellemzi a dalaid. Előfordul, hogy egy bolgár motívum, mégsem megy a roma dallamhoz, stb… Vagy minden közös nevezőre hozható?

Ha a dal megvan, fel lehet rá fűzni különböző elemeket. A Flört című dalnál használtunk jazz elemeket és bolgár hatású dallamokat, és ott például kellett azon gondolkodnunk, hogy ezt hogyan hangszereljük meg, de az az igazság, hogy én úgy érzem, érzékelem a dalt, mint egy embert, azaz érzékelem a gesztusait, a járását… Ha szem előtt tartom, hogy mit akarok kifejezni a dallal, akkor a zenei elemek is ennek a szolgálatába állnak.

Egy-egy elszállós motívum után mindig visszatértek a harmóniákhoz. Oda kell figyelni arra, hogy ne menjen el „etno-core-ba” a dolog…

Az, hogy nekem vissza kéne fognom magam, az eddig soha nem jött be. Szinte mindig az első, szűretlen gondolat volt a jó, és azt öltöztettem úgymond fel.

Most egy játékfilmet forgatsz Franciaországban, amiben Django Reinhardt feleségét alakítod. Amikor zenélsz, akkor te vagy a főhős, körbeudvarol néhány pasi, de egy forgatáson a rendező, a főszereplő és az operatőr a „királynő”…

Ez nekem nagyon jó! Egyébként a stáb mindent megtesz azért, hogy királynőnek érezzem magam. Hoznak, visznek, etetnek, jól, bánnak velünk, és a rendező mindenkivel egyforma módon figyel. Nekem ez a forgatás kiegészít valamit az itteni életemből.

Tudod hasznosítani a színpadon azokat a tapasztalatokat, amiket a forgatáson megszereztél?

Amikor karaktert hozol létre, az egy intim és koncentrált munka, ez csak a zenélés javára válhat. Ha egy más arcom mutat meg a kamera, az szolgálja a lényem teljességét. Figyelni kell nagyon a társaimra, és ez másfajta királynői szerep.

A korábbi munkáid közül is sokról el lehetett mondani, hogy valamilyen értelemben „női lemezek”. Mi a különbség köztük és a Nő között?

Most bátrabb voltam. Az, hogy anya lettem, nagy sokk és nagy öröm volt. Aztán elkezdett foglalkoztatni az a kérdés, hogy túl vagyok a női élet legfontosabb rítusán – és mi van utána? A választ még most is keresem, úton vagyok, és a szűkös ösvényeken ezek a dalok az útjelzőim. De egyébként amennyivel nőiesebb, annyival férfiasabb is ez a lemez. A [szülésről szóló] Emberállat ugyanúgy szól neked, mint nekem. Úgyhogy ilyen szempontból lehet, hogy nem annyira jó a cím.

A gyerekszülés értelmezésében ez az egyik irány, a női kiteljesedés. De szoktak attól is óvni, hogy „aki anya lett, az könnyen elveszítheti a nőiességét”.?

Na, tessék, itt a válasz, hogy miért Nő a címe, köszönöm szépen. Anya is vagyok, de legalább annyira nő maradtam, akarok maradni. Bár talán az a legpontosabb, hogy nem tudom, hogy miért ez a címe. Azt tudom, hogy alámerültem az anyaság, a szülés, a gyermekágy tengerében [nevet], és fel akartam emelni a fejemet, akartam venni egy nagy levegőt, azt akartam érezni, hogy simogat a víz, nem sodornak el a hullámok. Elég allegorikus voltam? Az igaz, hogy az anyaság elborít, és a legfontosabb dolog, de én nem „lyukra” szültem, azaz nem azért, hogy valami nagy hiányt pótoljak az életemben. Nagyon sok minden történt velem előtte is, de ennél nagyobb dolog még nem.

Nem érzed úgy, hogy ez a cím egy kicsit ingoványos talaj? Hogy sokan ránéznek, és anélkül, hogy egy hangot hallanának a lemezből, azt mondják, hogy „aha, szóval most Palya Bea megmondja az igazságot a Nőről”?

Figyelj, majd megveszik, és eldöntik. Nem akarok nagy megmondó lenni, egyedül magamat akartam itt megmondani. Bennem leginkább az volt, hogy „úristen, szültem, úristen, van egy gyerekem”, és ebből egy csomó minden következik. Ezt kell most felfognom, ezen dolgozom, nem jutottam a végére. Azt azért érzem, hogy van egy tendencia a világban, hogy egy csomó divatjamúlt, férfiak által kitalált dologról nagyon világosan kiderült, hogy nem működik. A háború, a külső megfelelés, a versenyszellem. Szerintem alapvetően a nők nem ilyenek.

A lemezeid jól fogynak, ahhoz képest, amennyire egyáltalán még bármilyen lemez fogyni tud Magyarországon, a koncertjeid rendszeresen telt házasak…

Igen, de ettől még kimondottan célom ezzel az anyaggal, hogy hallgassák meg többen. De csak most, hogy már látom, hogy milyen az egész. Ennek a mélyén pedig az van, hogy saját magamat szeretném igazolni, hogy kell ez, amit én csinálok, ami nem show-biznisz, hanem az a célja, hogy tényleg menjünk át őszintébe. Hogy ne én legyek az a furcsa bogár, aki ilyen sokat táncol, meg sokat beszél, meg megkérdezi, hogy „mikor szeretkeztél utoljára a feleségeddel?”, hogy ez legyen már természetes. Nem feltétlenül a szeretkezés önmagában, hanem hogy dalokat írhatunk olyan témákról, amik mindenkit foglalkoztatnak, csak kevesen írnak róluk.
(Teljes interjú és forrás: life.hu)