Budapest Voices lemez – szakácskönyvvel
Egy saját szakácskönyvet is megjelentet új nagylemeze mellé a Budapest Voices. Az Ízbűvölők című kötetben a kórustagok receptjei szerepelnek, míg a Finomra hangolva című CD-n – az eddig megszokott koncepció szerint – magyar underground slágerek átiratai hallhatók. A két kiadvány egybecsomagolva jelenik meg március 24-én.
A Budapest Voices eddig is a saját útját járta, és mindig igyekezett különlegességekkel meglepni a hallgatóságot. Első nagylemezük például egy saját újság, a Budapest Voices Magazin mellékleteként jött ki. De koncerteztek már metrómegállóban is, ráadásul reggel, és általuk készített portékákból is létrehoztak egy bolhapiacot, hogy a teljes bevétellel támogassák a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet.
Ezúttal is különlegességgel jelentkeznek: második nagylemezük, a Finomra hangolva egy saját szakácskönyvvel együtt jön ki, melyben a 13 együttestag 55 receptje található. Köztük olyan ínyencségek leírása, mint például az almában sült koktélrák fehér mártással, a
sajtos paplan alatt sült lazac piros pöttyös túrós rizzsel és kapros tejfölös szósszal vagy a citromos vajas pulykamell petrezselymes rizzsel. Persze egyszerűbb ételek is helyet kaptak az oldalakon, például a túrós csusza, a tökfőzelék, a bableves, a rakott krumpli és a zserbó.
A lemezen ezúttal is átiratok sorakoznak, köztük Ocho Macho, Quimby, Magashegyi Underground és Kowalsky meg a Vega dalok a cappella formában, egy ütőhangszeres kíséretében. Újdonság, hogy ezúttal egy saját, Warnusz Zsuzsa-szerzemény is helyet kapott az albumon Boldog újjászületést! címmel.
A Finomra hangolva CD és az Ízbűvölők szakácskönyv egybecsomagolva kapható március 24-től országszerte a Tesco és az Auchan hipermarketekben. A budapesti lemezbemutató április 2-án lesz az A38 Hajón. Ezen kívül sok vidéki városban is előadja új és korábbi átdolgozásait a Budapest Voices, többek közt Szegeden, Veszprémben, Debrecenben és Kaposváron.