Az élet egésze tragikus

Woody Allen amerikai író, színész, humorista, Oscar-díjas filmrendező és filmproducer. Allen zsidó származású amerikai családba született. Héber iskolában tanult hét éven keresztül, majd átiratkozott a Midwood High állami iskolába. A beceneve „Vörös” volt, mert vörös volt a haja. Elkezdett poénokat írni, hogy pénz szerezzen, David O. Alber ügynök ezeket eladta egy újságnak. Allen első publikált vicce az „I’m at two with Nature.” volt. 16 évesen elkezdett írni szövegeket előadóművészeknek, és ekkor használta először a Woody Allen nevet. Nem telik el év, hogy a 80 éves Oscar rekorder ne jelentkezne egy-egy új rendezéssel, aminek a témái rendszerint az emberi kapcsolatok, a szerelem és a művészetek.

Ön igazán azt hiszi, hogy lehetetlen elérni a boldogságot az életben?

Nekem ez a véleményem, és mindig is ez volt a véleményem az élettel kapcsolatban. Az én megközelítésemben az élet kegyetlen és negatív. Gyerekkorom óta így gondolom, és ez nem változott a kor vagy bármi más hatására. Igazán úgy érzem, hogy az élet egy sötét, fájdalmas, értelmetlen és lidércnyomás szerű valami, amelyben csak egy módja van annak, hogy boldog légy, mégpedig az, hogy bebeszélsz magadnak néhány hazugságot és becsapod önmagadat.

Úgy gondolom, bizton állíthatom, hogy az emberek nagy része ezzel nem értene egyet.

Azonban nem én vagyok az első, aki így gondolja, sőt nem is az, aki ezt legbővebben taglalta. Ezt állította Nietzsche, Freud, Eugene O’Neill. Mindenkinek kell egyfajta illúzióval rendelkeznie ahhoz, hogy éljen. Ha az életre túl őszintén és tisztán tekintesz, az kibírhatatlanná válik, mert az egy meglehetősen kegyetlen vállalkozás, amit végül be fogsz ismerni.

Nagyon nehéz elképzelnem, hogy Woody Alennek ilyen nehéz élete van…

Nagyon szerencsés voltam, kamatoztattam a tehetségemet, ami produktívvá tette az életem, de semmi másban nem vagyok jó. Nem vagyok jó abban, miként haladjak végig az életemen, és még a legegyszerűbb dolgokra sem vagyok képes. Azok a dolgok, amelyek a legtöbbek számára gyerekjátéknak tűnnek, nekem traumát jelentenek.

Mondana egy példát?

A becsekkolás egy repülőtéren vagy egy hotelben, az emberi kapcsolatok kezelése, a séta, vagy egy termék kicserélése egy áruházban… 16 éves korom óta ugyanazon az Olympus írógépen dolgozom, de azóta még egyszer sem tudtam egyedül kicserélni benne a patront. Tragédia.

Nem bízik azokban a dolgokban, amelyek jók az életben?

Az élet tele van olyan pillanatokkal, amik jók – nyerni a lottón, meglátni egy szép nőt, egy finom vacsora – de az élet egésze tragikus. Van egy oázis, ami nagyon kellemes. Vegyük példának Bergman egyik filmjét, A hetedik pecsétet. Ez egy óriási tragédia története, de van benne egy pillanat, amikor a gyerekekkel ül, tejet isznak, és erdei epret esznek. De ez a csodálatos pillanat eltűnik, és visszatérsz a valódi létbe.

Hasonlóképp pesszimista a szerelemmel kapcsolatban is?

Sokkal jobban szerencsefüggő vagy, mint gondolnád. Azt mondják, ha jó párkapcsolatot akarsz, meg kell érte dolgoznod. De ezt sosem hallod olyan dolgokkal kapcsolatban, amiket igazán szeretsz, mint például a vitorlázás vagy a futball játékok. Ilyenkor sosem mondod, hogy dolgoznod kell rajta. Csak egyszerűen szereted. Nem tudsz dolgozni egy párkapcsolaton, nem tudod kontrollálni. Szerencsésnek kell lenned, és úgy végighaladnod az életen. Ha nem vagy szerencsés, fel kell készülnöd bizonyos fokú szenvedésre. Ezért van az, hogy a legtöbb párkapcsolat bonyolult, és van benne némi fájdalom. Az emberek a tehetetlenség miatt maradnak együtt, és mert nincs energiájuk. Félnek az egyedülléttől, vagy már vannak gyerekeik.

Tud egy férfi egyidejűleg két nőt szeretni?

Többet is, mint kettő. (nevet) Úgy gondolom, igen. Ezért is van az, hogy a románc egy nagyon bonyolult, nehéz és komplikált valami. Együtt lehetsz a feleségeddel, boldog házasságban, és egyszer csak találkozol egy nővel, és megszereted. De a feleségedet is szereted. És a másikat is. Vagy ha ő találkozik egy férfivel, és őt és téged is szeret. És akkor találkozol még valakivel, és akkor már hárman vagytok (nevet). Miért csak egy ember lenne?

A dolgok egy kicsit bonyolulttá válhatnának, ha valaki követné a tanácsait…

Nagyon fontos, hogy kontrolláld magad, mert különben túl komplikált lesz az életed, de az a bizonyos lökés gyakran az emberek mellé áll. Azt mondják, a társadalomnak sokkal nyitottabbnak kellene lennie. Mindkettő nem működhet. Ez egy halott ügy. Ha üldözöd azt a másik nőt, akkor az egy vesztes helyzet, és nem tesz jót a párkapcsolatodnak vagy a házasságodnak. Ha a házasság nyitott, és neked ez engedélyezve van, akkor sem jó. Erre nincs mód, hogy a végén boldog légy, hacsak nem vagy nagyon szerencsés.

Sírt már valaha?

Mindig sírok, ha moziban vagyok. Ez talán az egyetlen helyszín, ahol mindig is sírtam, mert gondom van a sírással. A Hanna és a nővérei című filmben szándékomban állt, hogy sírjak, és ők mindent meg is tettek ezért, de teljesen lehetetlen volt. Belecsöpögtettek valamit a szemembe, és nem tudtam sírni, de a moziban sírdogáltam. Ez olyan, mint egy varázslat. Nézem a Biciklitolvajokat vagy a Nagyvárosi fényeket. És ez az egyetlen hely – színházban és az életben soha.

Régebben majd’ minden filmében szerepelt, de az elmúlt években egyre kevesebbszer. Miért?

Csak azért, mert nincs jó szerep. Évekkel ezelőtt én játszottam a romantikus szerepet, de többet már nem tudom, mert túl öreg lettem. Egyáltalán nem vicces nem azt a fiút játszani, aki elnyeri a nő kegyeit. El tudod képzelni, mennyire frusztráló, amikor filmeket forgatok Scarlett Johanssonnal, Naomi Watts-al és más fiúk kapják meg őket, és én vagyok a rendező. Az öregfiú vagyok a túloldalról, a rendező. Ezt nem szeretem. Én az az ember szeretek lenni, aki velük szemben ül egy étteremben, a szemükbe néz és hazudik nekik. Tehát ha ezt már nem tehetem, akkor már nem olyan nagy öröm ezekben a filmekben szerepelni.

Hogyan fogadja el az öregedést?

Pocsék dolog. Semmi előnyöd nem származik belőle. Nem leszel okosabb, nem leszel bölcsebb, nem leszel érettebb, nem leszel kedvesebb, semmi jó nem történik. Jobban fáj a hátad, többször van emésztési zavarod, nem valami jó a szemed és hallókészülékre van szükséged. Nem jó üzlet megöregedni, és azt tanácsolom neked, ne is tedd, ha el tudod kerülni. Semmi romantikus nincs benne.

Abba fogja hagyni valamikor a filmezést?

Egyszerűen imádok dolgozni. Mi másban tudnám hasznosítani az ambíciómat? Mint művész, mindig egy végső cél felé törekszel, de sosem tűnik úgy, hogy eléred. Leforgatsz egy filmet, és az eredmény mindig lehetne jobb. Megint megpróbálod, és megint elbuksz. Ezt én valahol élvezetesnek találom. Így sosem téveszted szem elől a célodat. Nem azért dolgozom, hogy pénzt keressek vagy hogy jegyeladási rekordokat döntsek meg, egyszerűen csak kipróbálok dolgokat. Mi történne, ha egy bizonyos ponton elérném a tökéletességet? Mit csinálnék akkor?