Magát pusztítja az emberiség

Csak múltam van, nincs jelenem, sem jövőm – mondja kávéját kavargatva. Hatvan éve kezdte a pályát, az utóbbi időben azonban nem látjuk színpadon. Legszebb időszakát a Vígszínházban élte át, a moziból sokak számára Baradlay Jenőként emlékezetes ma is. Neki fontos volt a rendezés. Tordy Gézával, a Nemzet Színészével találkoztunk.

Hetvenhét esztendős. Ha eléri a kerek évfordulót, szeretné, ha ünnepelnék?

Nem. Én a hetvenediken is eltűntem. Szerényebb vagyok annál, hogy végighallgassam a köszöntéseket. Senki nem ismer engem, legfeljebb csak felületesen. Azok közé tartozom, akik még a legszűkebb baráti körben is ritkán nyílnak meg. Ha mégis megteszem, lehet, hogy már a következő napon nem lesz érvényes, amit mondtam. Gyorsan szalad az idő, és minden változik. Sorsunk meghatározza a közérzetünket, illetve a tökéletesen váratlan körülmények formálják a lelkünket.

Mivé változik végül?

Nálam keserűséggé. Akivel jó dolgok történnek, az persze mást mondana. Ahogy idősödik az ember, más sorrendet kapnak a remények és a vágyak.

Megütötte a fülem, hogy senki nem ismeri igazán.

Miért kellene kiadni magamat? Állandóan takarózni kell. Ha a közönségnek van szeme hozzá, egy-egy szerepben megismerheti a színészt. Mit, hogyan, milyen felfogásban képes eljátszani, s annak kapcsán milyen gondolatok forognak a fejében.

Nem is akadt olyan kollégája, akivel közlékenyebb volt?

Fiatalabb koromban azért más voltam, arra törekedtem, hogy elfogadjon a világ. De ez ma már nem érdekel. Nem nagyon szeretek olyasmiről beszélni, ami elmúlt. Kollégákat végképp nem sorolnék. Nemrég láttam valakit a televízióban nyilatkozni, akit régen nem kedveltem, most meg nagyon szimpatikus volt. Magamban bocsánatot kértem tőle.?

Mi a véleménye a felgyorsult tempóról?

Iszonyatosan megy az idő. Érezni lehet a sebességet. Gyerekkorunkban a nyár végtelennek tűnt, manapság egy perc az egész. Az ember idős korában megérti, hogy mi lesz a következő nagy programja. Hát a halál. Nyolcvan felé közeledve aligha jöhetne más.

Foglalkozik a halál kérdésével?

Nem foglalkozom vele, de gondolok rá.

Ha visszatekint a pályájára, mi az, amiről jó szívvel beszélne?

Nagyon kevés az, ami a sorsomból szólalt meg. Nincs sok olyan alakításom vagy rendezésem, amire azt mondanám, hogy zsebre teszem és elviszem magammal a túlvilágra. Hat-hét szerep, és ugyanennyi rendezés.

Melyik időszakát tartja a legkiemelkedőbbnek?

Életem legszebb és legtartalmasabb éveit a Vígszínházban töltöttem, amit az otthonomnak éreztem. És hát a filmek… A kőszívű ember fiai fél évszázada készült, még ma is sokszor előveszik, Baradlay Jenőként kedveltek meg a mozinézők. Szerencsém volt, hogy Várkonyi Zoltánnal dolgozhattam. Nézze, az már nagyon jó arány, ha a filmek közül akad egy-kettő, amit a színész is a magáénak tart.

Várkonyi a filmjeiben előszeretettel foglalkoztatta a vígszínházi színészeit…

Más színház igazgatója meg a saját társulatának tagjait favorizálta. Nincs ebben semmi kivetnivaló. Egyébként én A kőszívű ember fiai forgatásakor már nem a Vígszínházhoz, hanem a Madách társulatához tartoztam. Rövid hűtlenkedés után tértem vissza a Vígbe. Várkonyi Zoltán haragudott arra, aki elszerződött tőle, nem is nagyon bocsátott meg neki. Hozzá közelállóktól hallottam, hogy engem kedvelt, én meg kifejezetten imádtam őt. Csak hálával tartozom azért, amit általa tanultam színházról, színészetről, emberségről. Fantasztikusan bánt velem, remekül tudta kezelni az időnként előtörő hisztériáimat is. Megéreztem, hogy korai halála törést fog okozni az életemben. Olyannyira, hogy öreg koromra hajlamos lettem a depresszióra.

Érdeklődik a világ dolgai iránt?

Saját magát pusztítja el az emberiség. Tönkreteszi a vizet, a levegőt, a földet. Nem is értem, hogyan történhetnek meg ilyen dolgok a XXI. században. Eluralkodik a világon harácsolás és a hálátlanság. Tehetetlenek vagyunk, és az a borzasztó, hogy akarat sincs nagyon az emberekben a helyzet megváltoztatására.

(Forrás és teljes interjú: szabadfold.hu)