Utazás az éjszakába

O’Neill volt az első, aki hazája irodalmában joggal mondhatta magát drámaírónak. Pályája a húszas-harmincas években ível felfelé. Amerika ekkor kezdi leszoktatni magát a nyárspolgáriságról, hogy térdet hajtson a Kultúra szentsége előtt. Az amerikai kultúrmánia elsősorban az irodalmon kívüli tényezőkre irányult, azaz inkább a művész személyiségére, semmint művészetének tartalmára.  A kiéhezett kritikusok és kulturális fogyasztók számára, akiket nem érdekelt, hogy milyen is a mű, csak Nagy legyen, O’Neill volt az a hazai drámaíró bajnok, akit nem csupán Ibsen, Strindberg és Shaw, hanem Aiszkhülosz, Euripidész és Shakespeare ellen is ki lehetett állítani a küzdőtérre.
A külsőségeket illetően O’Neillre igazán ráillett a szerep, amit alakítania kellett. Komor volt és titokzatos, magánéletét balszerencse felhőzte, személyiségében pedig az érzékeny költő finom alkata, egy markos kocsmai Akhilleusz harciasságával ötvöződött. Kalandos ifjúkorát tengerészként, aranyásóként és csavargóként töltötte, és a nemzet szemében ezzel eleget tett a magazinokban olvasható igénynek, amely szerint az írónak Hatalmas Élményre van szüksége ahhoz, hogy a Való Életről írhasson..

Gárdonyi Géza Színház,  2015. december 4.