Kerülöm a rajongó szót

A pályája csúcsán van Margó, az ünnepelt színésznő. Ám betoppan az életébe a nála fiatalabb trónkövetelő, egy rajongó lány, aki lépésről lépésre át-(el-)veszi a helyét. Hernádi Judit alakítja a színésznőt a Pelsőczy Réka rendezte Mindent Éváról című előadásban. A Belvárosi Színház premierjét szeptember 11-én tartják.

Volt olyan lelkes rajongója valaha a való életben, mint a darabbeli kolléganőjének?

A magyar színházi világot nem lehet összehasonlítani a darabbelivel, ami ráadásul elmúlt korszakot idéz, az 50-es évek Amerikáját, amikor autogramkérők tömegei álltak a színházak előtt. Azt hiszem, a mai New York sem ilyen már. Nyilván voltak, vannak olyanok, akik kedvelnek, a rajongó szót viszont tudatosan kerülöm használni, mert alá- és fölérendelt viszonyt feltételez, amit semmilyen körülmények között nem szeretek..

Egyenrangú viszonyra törekszik a fiatalabb kollégáival is munka közben?

Persze. Nyilván a munkamegosztás során elkerülhetetlen, hogy akadjanak hierarchikus helyzetek. Ám minden esetben érvényesnek tartom: az alárendeltség hibákat indikál, félelmet kelt és megfelelni akarást eredményez. Így gondolja Margó is a darabban. Évát barátként emeli maga mellé, hogy a támaszává váljon. Más kérdés, hogy a lány nem elégszik meg ezzel a szereppel.

Éva színésznővé válik Margó nyomdokain. A tapasztalatai alapján mit gondol: mennyit tudnak tanulni egymástól a színésznők?

A pályám során biztosan magam is ellestem másoktól technikákat, fortélyokat. Ha megtetszik valami, akár észrevétlenül veszem át. Tudatosan arra szoktam odafigyelni, hogy ami másoknak nem tetszik bennem, azon próbáljak változtatni.

A saját lánya is előadóművészként, énekesnőként bontogatja a szárnyait. Neki mennyit tud segíteni?

Szinte semennyit. Néhány praktikát mondtam neki mindössze azok közül, amelyeket megtanultam az évek során. Ám egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy igazam van ezekben, rá is bízom, használja-e őket vagy sem. Mindenkinek saját magának kell megtanulnia önmagát. Véleményem szerint ez az egyik fő feladatunk az életben. Nem tudom megmondani, másnak mit és hogyan kell tennie. Ha tudnám, lenne egy ház, aminek a falára ki lenne írva: „Jutka iskolája”. Nincs ilyen. Csak azt tudom, személy szerint nekem mi jó. A saját örömömre színészkedem, azzal foglalkozom, ami boldogságot okoz. Eközben, bevallom, nem gondolok a közre, sőt: végtelenül hálás vagyok, hogy nem zavarok másokat, sőt talán szeretnek is nézni.

Margó szerepében mi foglalkoztatja leginkább?

Az izgatott, hogy megértsem a szerepet, és jól játsszam el. A színész érzi, mikor sikerült megfelelő állapotba kerülnie és mikor adós még. A színház mozgó dolog, a pillanat művészete. Attól, hogy bemutatunk egy előadást, nem jelenti azt, hogy teljesen készen van a produkció. Mindig van valami, ami átalakul, jobbá válik, vagy éppen elveszíti a jelentőségét. A színészek folyamatosan foglalkoznak, gondolkoznak a szerepeiken. Úgy érzem, Margó megfejtésében jelenleg 90 és 100 százalék között járok. Biztos vagyok benne, hogy a későbbi előadások során is rá fogok még jönni új vonásokra. Furcsa dramaturgiája van a darabnak. Mindent Éváról a címe, az első felvonás Margó jeleneteivel kezdődik, a második felvonásban viszont többször szerepel Éva. A lányról kiderül, hogy hazudik, ugyanakkor roppant tehetséges, egyértelmű, hogy helye van a színházban. Nem biztos, hogy kapna lehetőséget, ha nem hazudna, ezáltal jut el a tehetségéhez méltó helyre. A darab legvégén egy villanásnyira megjelenik egy másik fiatal lány is, aki kicsit füllent csak. Feltételezhetjük, ő is eljut majd a pozíciójába. Felmerül a kérdés: Margó nem tette-e ugyanezt a karrierje legelején?

(Forrás: olvassbele.com, fotó: Mészáros Zsolt)