Lövölde tér – Kern András koncertje
Kern András estje
Vendégek: Hernádi Judit és Heilig Gábor
Kern Andrásnak 30 éve, 1985-ben jelent meg a Lövölde tér című dala, amely azóta legendássá vált. A „Kern” című első nagylemezére írta Másik János, a szövegíró Horváth Attila és maga Kern András.
Azóta több lemez készített, a legutóbbi 2010-ben jelent meg Semmi baj címmel.
A műsorban a közönség hallhatja a nagyon népszerű régi dalok mellett az újabbakat is, így elhangzik – többek között – a Hé, 67!, a Pincér-rock, a Moszkva, a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz, a Semmi baj – és persze nem marad el a Lövölde tér sem!
De az est műsora nem csak a remek dalokból áll, hanem elhangzik sok sok történet, teli humorral és a közreműködő művészektől megszokott kedves iróniával. A kitűnő művészek, a remek történetek, a fanyar humor mind dalban, mind prózában a siker garanciái, és a közönség régi vágya teljesül ezen est megvalósulásával.
A műsort kiváló zenészekből és vokalistákból álló zenekar kíséri, melynek vezetője Gátos Iván.
Kern András: A Kossuth díjas színművész nevéhez számos nagysikerű színpadi- és filmszerep, rendezés, kabaré szám és nagysikerű dal fűződik. Koncertezni viszont csak az elmúlt pár évben kezdett.
Hernádi Judit első nagy dalsikere a Sohase mondd volt 1982-ben. Azóta több szóló lemeze jelent meg, de egy Kern Andrással közös CD is született „Kernádi” címmel. A rendkívül népszerű művésznő szólóban is és duettben is szerepel az esten.
Heilig Gábor volt a zenei vezetője majd’ minden Kern lemeznek, több dalának szerzője és szövegírója is. A mostani est zenei részének ő a zenei producere, a zenekar vezetője és persze a gitározás mellett énekel is, hiszen pl. az Öreg cowboy dala mára már elengedhetetlen egy ilyen koncert műsorból.
Budapest Kongresszusi Központ, 1123 Budapest, Jagelló út 1-3.2015. április 17. 20:00