Nem a tömegeknek forgatott, mégis filmtörténetet írt – Tarr Béla, az art house film egyik legnagyobb alakja

Vannak rendezők, akik népszerűek. És vannak rendezők, akiket a világ filmművészete tisztel.
Tarr Béla egyértelműen az utóbbiak közé tartozik. Nem lett mainstream alkotó, nem vált széles közönség kedvencévé Magyarországon, mégis a nemzetközi art house film egyik legmeghatározóbb figurájaként tartják számon.

Filmjei nem kikapcsolnak, hanem szembesítenek. Nem gyors történeteket mesélnek, hanem időt, állapotot és emberi végleteket tapasztaltatnak meg a nézővel.

Ki volt Tarr Béla?

Tarr Béla 1955-ben született Pécsett. A hetvenes évek végén indult pályája kezdetben dokumentarista ihletésű, erősen társadalomkritikus filmekkel. Már korai munkáiban is világosan látszott, hogy nem a klasszikus dramaturgia érdekli, hanem az emberi lét kiszolgáltatott helyzetei.

Az 1980-as évektől fokozatosan alakította ki azt az egyedi filmnyelvet, amely mára fogalommá vált. Filmjeit rendkívül hosszú beállítások, fekete-fehér képi világ, minimális párbeszéd és lassú, meditatív ritmus jellemzi. Ez a forma nem kompromisszumkeresés volt, hanem tudatos alkotói állásfoglalás, a szerzői, art house film következetes megvalósítása.

Miért jelentős Tarr Béla munkássága?

Tarr Béla filmjei nem történetet mesélnek el a hagyományos értelemben, hanem időt teremtenek.
A néző nem kívülálló, hanem résztvevővé válik. Együtt vár, együtt fárad el, együtt tapasztalja meg a remény lassú eltűnését.

A nemzetközi filmtörténetben Tarr Béla a slow cinema egyik legfontosabb alkotója, a szerzői film egyik legkövetkezetesebb életművét hozta létre, filmjei pedig világszerte bekerültek filmiskolák és egyetemek tananyagába. Hatása nem trendekben mérhető, hanem gondolkodásmódban.

Díjak és nemzetközi elismerések

Tarr Béla nem klasszikus értelemben vett díjvadász rendező volt. Elismerései elsősorban kritikai és szakmai konszenzusból születtek meg.

Filmjei rendszeresen szerepeltek a cannes-i, berlini és velencei filmfesztiválokon, számos nemzetközi retrospektív vetítést kaptak, és rangos filmtörténeti listákon, elemzésekben is visszatérően megjelentek. A nemzetközi kritika mára egyértelműen a kortárs filmtörténet élvonalába sorolja életművét.

Az art house film nemzetközi közege és Tarr Béla hatása

Fontos hangsúlyozni, hogy Tarr Béla nem Hollywoodban vált ismertté, és nem is törekedett erre.
Ismertsége az art house mozik, filmfesztiválok, filmes egyetemek és szakmai diskurzusok világában alakult ki.

Ennek ellenére számos nemzetközi filmes szakember és művész beszélt nyíltan arról, hogy filmjei komoly hatást gyakoroltak rájuk.
Willem Dafoe színészként és a művészfilm elkötelezett támogatójaként többször méltatta Tarr Béla filmjeinek spirituális és emberi mélységét.
Robert Eggers rendezőként a lassú építkezést, az atmoszférateremtést és a formanyelvi következetességet emelte ki hatásként.

Ez nem iparági kapcsolat, hanem művészi elismerés.

Egy lapon említik Tarkovszkijjal

A nemzetközi filmszakirodalomban Tarr Bélát gyakran Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij mellett említik. Nem utánzásról van szó, hanem rokon alkotói szemléletről.

Mindkét rendező az időt tette filmjei központi elemévé, filozófiai és spirituális kérdéseket vizsgált, és a néző aktív jelenlétére épített.
Ha Tarkovszkij a hit, az emlékezet és a transzcendencia filmrendezője volt, Tarr Béla a világ kifáradásának és erkölcsi leépülésének krónikása lett.

Tarr Béla legismertebb filmjei

Kárhozat az érett Tarr-stílus megszületésének filmje.
Sátántangó monumentális art house alapmű, amely világszerte hivatkozási pont.
Werckmeister harmóniák apokaliptikus társadalmi látomás.
A torinói ló tudatos, végső lezárás.

Sátántangó – 7 és fél óra, amely filmtörténetet írt

A Sátántangó játékideje 7 óra 30 perc, ami az art house film egyik legismertebb és legszélsőségesebb vállalása. A hossz nem öncélú. A film a monotónia, a reménytelenség és az örök körforgás tapasztalatát közvetíti.

Világszerte maratonvetítéseken, eseményként játsszák. Sokak számára ez nem egyszerű filmnézés, hanem beavatás.

Az utolsó film: A torinói ló

A torinói ló Tarr Béla utolsó nagyjátékfilmje.
Egy világ lassú elnémulását mutatja be, ahol minden ismétlődik, az élet pedig fokozatosan kiürül.

A rendező ezzel a filmmel tudatosan lezárta filmes pályáját, kijelentve, hogy nincs több mondanivalója a film nyelvén.

Miért nem lett mainstream Magyarországon?

Tarr Béla filmjei lassúak, formailag radikálisak, és nem kínálnak könnyű feloldozást vagy klasszikus katarzist. Ez a megközelítés nem a széles közönségre szabott, hanem az elmélyülést és türelmet vállaló nézőkre.

Miközben Magyarországon rétegalkotó maradt, a világ művészmozijában megkerülhetetlen referenciaponttá vált.

Te ismerted Tarr Béla filmjeit?

Ha igen, van olyan alkotása, amely különösen mély nyomot hagyott benned, vagy épp olyan, amely komoly kihívást jelentett nézőként?