Frenreisz Károly: „Egy zenész akkor van jól, ha a színpadon lehet és érzi a közönség szeretetét”

Öt éves kora óta a zene az élete. A Kossuth-díjas rocklegenda nevét virtuóz
basszusgitárosként, klarinétosként, szaxofonosként, énekesként, zenekarok
alapítójaként is jegyzik. Pályafutása a 60-as években a Metro zenekarral indult, ezt
követte az LGT, végül a legtöbbet játszó magyar rock együttes, a máig működő
Skorpió. Frenreisz Károly basszusgitárossal, zeneszerzővel, a rockszakma ikonikus
alakjával múltról és jelenről beszélgettünk.

A pandémia hosszú hónapjai után újranyíltak a kapuk. Hogy telt a nyár? Beindult a
koncertélet?

A nyár hála Istennek beindult, mi ugyan csak egy koncertet adtunk a Skorpióval a
Tabánban augusztus 22-én, de országszerte rengeteg kisebb fesztivál, hangverseny,
koncert, zenei és színházi előadás technikai hátterét biztosítottuk a hang- és
fénytechnikai cégemmel. Örömmel tapasztaltuk, hogy a közönség nagyon várta az
előadásokat, sok igazi teltházas koncerten vehettünk részt. Augusztusra szinte
minden olyan lett, mint 2019-ben volt.

Jó ezt hallani. Elmondaná mit érzett, amikor másfél év után a közönség elé lépett
augusztus 22-én?

Óriási volt, a Retro Tabán elnevezésű négynapos koncertsorozatot zártuk mi a
Skorpióval, őrületes volt a hangulat. Megünnepeltük Tátrai Tibit is, aki Kossuth-díjat
kapott pár nappal a koncert előtt, így ő már a második a zenekarban. Megmondom
őszintén volt bennem egy kis félsz, mert amikor az ember lendületben van és
folyamatosan koncertezik, akkor fizikailag és szellemileg tudja, hogy hol tart, de
amikor egy koncert előtt az utolsó majdnem két éve volt, akkor felmerül a kérdés:
meg tudom ezt még csinálni? Fizikailag menni fog? Szerencsére fizikailag és
hangilag is nagyon jól bírtam, úgyhogy nagy élmény volt nekünk és a visszajelzések
alapján a közönségnek is. Egy zenész pedig akkor van jól, ha a színpadon lehet és
érzi a közönség szeretetét.

Akkor Ön szerint nem alakította át a pandémiás időszak a közönség fogyasztási
szokásait, lendületét? Az emberek ugyanúgy mennek koncertekre, mint régen,
miközben hozzászoktak a kényelemhez, hogy az otthoni fotelből is elérhető sok
minden?

Igen. Ugyanis egy koncert, hangverseny, színi előadás, vagy opera sem olyan
élmény otthonról a fotelből, mint élőben. Ez olyan, mint amikor az ember
kényelmesen megnézi a tévében a futballmeccset, és még visszajátszást is kap. Mégis, ha teheti, inkább kimegy a meccsre, mert az az atmoszféra csak ott és csak
élőben van meg. Ugyanígy van a koncertekkel is: ott kell lenni, át kell élni.

Mennyire fontos Önnek, a Skorpiónak a színpad, a fellépés? Kiszolgáltatott
helyzetben vannak, mint sok más zenekar, akik most minden létező felkérést
elfogadnak, vagy tudnak válogatni?

A sok koncert ránk is igaz, csak nem a Skorpió zenekarral. A zenészeink több egyéb
zenekarban és formációban játszanak, például Tátrai Tibi játszik a Tátrai Bandben, a
Boom Boomban, a Magyar Atomban, Szűcs Totya (Szűcs Antal Gábor), játszik a
Bojtorján hegedűsével, turnézik az Attila Fiai Társulattal. Pálvölgyi Géza szintén
játszik a Tátrai Bandben, így tehát sok fellépés összejön, de a Skorpió együttesnek
nem muszáj minden felkérést elfogadni és ez soha nem is volt így. Mi egy igazi
örömzenekar vagyunk. Csak olyan fellépést vállalunk el, ahol a körülmények
megfelelnek a magas minőségi követelményeknek. A Tabánba szívesen mentünk,
pláne, hogy a helyszínhez emocionális szálak is fűznek. A legelső Tabánban
ugyanis, ami még fönt volt a mostani Gellérthegyi víztározó helyén, jövőre lesz 50
éve, hogy az első óriási bulink lement az LGT-vel és a Török Ádám Minivel.

Milyen feladatok, célok várnak Önre idén? Mik a tervek az év hátralévő szakaszára?

Társadalmi feladataim mellett, amiket zenész kollégáimmal folyamatosan csinálunk,
felkértek az életrajzi könyvem megírására. Ez nem kis munka lesz, terveim szerint
ősszel kezdek neki. Emellett a Skorpióval lesz néhány fellépésünk.

Azt nyilatkozta egyszer, hogy fontos Önnek az alkotás, zeneszerzés és még akár 10-
15 lemezzel több dalt is írt volna, csak a folyamatos koncertturnék és feszített
munkatempó miatt nem fért bele több. Az elmúlt másfél évben, a kényszerpihenőn
pótolta ezt valamelyest? Írt dalokat?

Nem írtam sajnos, mert én mindig úgy dolgoztam, hogy amint összeraktam egy dalt,
rögtön elmentünk a próbaterembe a zenekarral, ott születtek meg az utolsó
improvizációk, a hangszerelések részletei és a végleges verzió. Erre most nem volt
lehetőség. A dalszerzéshez, főleg a szövegíráshoz emellett fontosak a személyes
élmények, új impulzusok, utazások, találkozások, amik szintén hiányoztak az elmúlt
időszakban.

Mivel foglalkozott a pandémia idején?

Megmondom őszintén, hogy leginkább otthon ültem és vártam, hogy mi lesz.
Tévéztem, pihentem, eljártam sportolni. Az egész életemen át tartó állandó rohanás
után ez most jól esett. Szerintem jót is tett.

Még egy kicsit a hosszú kényszerpihenőnél maradva: épp 3 éve, 2018 nyarán azt
nyilatkozta, hogy rajong az unokáiért, de a rengeteg elfoglaltsága miatt nem tud elég
időt tölteni velük. Azt az elhatározást tette akkor, hogy többet lesz velük. Hogyan
alakult ez azóta?

Sajnos a pandémia nagyon negatívan érintette az unokáimmal való kapcsolatomat.
Valakinek mindig pozitív lett a tesztje a különböző közösségekben, ahová járnak, így
amíg nem volt oltás, nagyon óvatosak voltunk, nem nagyon tudtunk találkozni. De
óriási öröm számomra, hogy az augusztus 22-i koncertre mind az öt unokám, Hugó,
Leó, Zalán, Abigél és Izabel is eljött megnézni a nagyfatert.

A Skorpió együttes a 3. legendás együttes, amit alapított 73-ban. A sikerért nyilván
rengeteget kellett dolgozni. Mitől működik ez a mai napig, ilyen hosszú távon, mit
talált meg a Skorpióban, amit a többi együttesben nem?

Az egyik oka ennek az, hogy közel áll egymáshoz a zenei stílusunk a zenekar
tagjaival. Fergeteges sikereket éltünk meg együtt, az első nagylemezünk például, a
’74-ben kiadott Rohanás pillanatok alatt aranylemez lett, hihetetlen nagy durranás
volt. Vagy amikor trióban játszottunk a Tátrai Tibivel és a Papp Tomival 78-79-től.
Egyedit alkottunk. A mai napig halljuk vissza a tanuló fiatal gitárosoktól,
basszusgitárosoktól, hogy etalonként kezelik ezeket a nagylemezeinket a gitár- és
basszusgitár játékok miatt. Nagy öröm, hogy a zenénk máig él a zenésztársadalmon
belül is és példaképként tekintenek ránk.

A mai fiataloknál maradva: Ön fantasztikus családba született, legendás
testvérekkel. Mit gondol, sok nagy tehetség van ma a szakmában? Valahogy úgy
tűnik, hogy a régi nevek sokkal nagyobb nevek voltak és mostanában nem ugrik ki
igazán az őstehetség. De ha mégis, talán nem tudnak olyan karriert befutni a mai
dalok, a fiatal zenészek, mint a legendák.

Ez egy nagyon érdekes kérdés, többféle vetülete van. Először is, én azt mondom,
hogy ilyen sok huszon-harminc éves tehetséges és kitűnő zenész sosem volt, mint
napjainkban. A mi generációnkban viszont volt egyfajta bizonyítási vágy, ezért óriási
aktivitással és lelkesedéssel ment a dolgok után, írta a dalokat és koncertezett.
Könnyítette az érvényesülést az is, hogy nem volt olyan sok zenekar, mint most, így
nem kellett annyi felé fókuszálni a közönségnek sem. Napjainkban már nem úgy
megy, hogy az ember csinál egy nagylemezt, amit kiadnak, és a közönség hazaviszi
bakeliten, vagy CD-n. Zűrzavar támadt, mert mindenféle oldalakról mindenféle zenét
le lehet tölteni. Emellett úgy érzem, a mai dalok súlytalanabbak a régieknél: egy ideig
nagyon mennek, de hamar el is tűnnek. A mai kiugró sikerű énekesek, zenészek,
zenekarok esetében 5-10 év múlva látszik majd, hogy valójában milyen fajsúlyú
előadók.

3 együttes, 19 lemez, számos filmszerep, sok ezer fellépés után mi az, ami most is
hajtja? Van-e olyan vágyálma, ami még nem teljesült?
Jövőképe mindig kell, hogy legyen az embernek. A tervek, ötletek az én koromban
már nem jönnek naponta, de azt tudom, hogy amíg élek, addig zenélni fogok és a kreativitásomat próbálom életben tartani. 5 évesen elköteleztem magam a zene
mellett, azóta a zene és én alkotjuk a legkomolyabb párost.

Először zongorázott, majd klarinéton és szaxofonon tanult meg játszani, ezt követte
a basszusgitár. 1965-71-ig zenélt a Metróban. Jelentős szerepe volt abban, hogy a
Metró a hatvanas évek végén a korszak legmodernebb zenei irányzataival
kísérletezett. 1971-ben alapító tagja volt a Locomotiv GT-nek, melynek 1973
januárjáig basszusgitárosa, fúvósa, énekese. Ő írta meg a Locomotiv GT első
slágereit (Boldog vagyok, Érints meg), és az ő egyik dala kapcsán kapta első
nemzetközi fesztiválmeghívását a zenekar. 1973-ban alapította meg a Skorpiót,
amely a mai napig kisebb megszakításokkal aktív. Ő az együttes vezetője és
frontembere. Kétszer lett az év basszusgitárosa, 1974-ben és 1981-ben. További
elismerések: Budapest díszpolgára (2012), A Magyar Érdemrend tisztikeresztje
(2015), Fonogram Életmű-díj (2016), Kossuth-díj (2017).