„A kultúra nálam zsigerből jön” Így épít birodalmat Lengyel Sándor

Nem magolt tankönyvekből, munkássága mégis igen széleskörű: találmányok, művész- és oktatófilmek, kosztümös tánc-show-k, műsoros rendezvények és előadások fűződnek a nevéhez. Lengyel Sándor alkotóként közelíti meg a művészetet, kibernetikusként a rendszerek modellezését tanítja iskolájában. Nemrég arról írt könyvet, hogyan építhető fel üzleti és magánéleti szinten egy egész birodalom az általa képviselt gondolkodásmóddal és tanulási folyamattal.

– Mikor kerültél kapcsolatba a kultúrával?

– Az iskola nem hatott rám. Fogalmazzunk úgy, hogy a kultúra nálam zsigerből jön. Emlékszem, talán egy hét volt hátra az érettségiig, akkor tanultam lexikális dolgokat életemben először és utoljára. Magyarból Ady és Radnóti volt a kedvenc tételem. A kötelező színházakat átaludtam, nem fogtak meg az előadások, ellenben, ahogy elkezdtem dolgozni, megtetszett a tánc és a zene. Bevallom, hogy nem tudom megjegyezni a hírességek nevét, legyen szó költőkről, modern zenészekről, vagy filmszínészekről. A kedvenc filmemre sem emlékszem, pedig tudom, hogy sok van belőlük! Tehát a klasszikus műveltség, kulturáltság távol áll tőlem, nem olvasok híreket, életemben talán egy-két könyv volt a kezemben, a kötelezőket anyám olvasta fel, míg én játszottam. A kötelező dolgokat felfogom, de ahhoz, hogy elvégezzem azokat, vággyá, céllá alakítom őket.

– De a gondolkodásod, a cselekedeteid, a munkád száz százalékban művészi irányból jön.

– Az igaz, hogy bármit csinálok, művészként közelítem meg. Erre utaltam korábban azzal, hogy a kultúra nálam zsigerből jön. Írok verset, könyvet, show-műsorokat, forgatókönyveket. Ezeket szeretem, de csak akkor, ha valami olyat csinálok, amit korábban még nem! Ha már rutinból megy a dolog, akkor hagyom az egészet. Az egyik képeskönyvemben például versben fogalmaztam meg az oktatási technológiáimat, amiket szerintem prózában nem lehetett volna kifejezni. Hogy ez irodalmilag elfogadható formában van-e, azt nem tudom. Ha elmegyek egy színházi előadásra, az élményt figyelem. Nem érdekel, hogy a darab híres, vagy sem, hogy művészettörténetileg mérföldkőnek számít-e vagy sem. A gyermekeim Amerikában végeztek. Amikor megnéztem a drámatagozatos két és fél órás előadásukat, egy szót nem értettem belőle angolul, mégis én élveztem a legjobban, mert kizárólag csak az előadást, az emberi érzelmeket, megnyilvánulásokat kaptam meg! A művészetet tehát erről az oldalról, alkotóként közelítem meg.

– Kosztümös show-kat is készítettél. Ezeket hogy találtad ki?

– Fogalmam sincs, hogy néz ki egy igazi forgatókönyv, nem tanultam ilyesmit, viszont, ha van egy elképzelésem, akkor megírom rá a megoldást. Azt figyelem, hogy kivált-e élményt, interakciót. Azzal nem foglalkozom, hogy piacilag és kulturálisan hova helyezhető el ez a produktum, ugyanis soha nem fogom megismételni, mert az engem nem szórakoztat. Leírtam az elképzeléseimet és minden show-mat csak egyszer adtam elő! A műsorhoz felvettem táncosokat is, akiket megszabadítottam a sablonoktól és létrejött a szabadművészet. A közönség egy multicég dolgozóiból állt. Tehát a céges tréninget show-ba helyeztem és így dolgoztunk fel különböző témákat.
– Gattyán György luxusáruházának megnyitóját is te álmodtad meg.

– Több tervezővel is dolgoztunk. Azt mondták, csináljak divatbemutatót. Semmiképpen sem akartam színpadon ide-oda sétálgatós, hagyományos kifutózást, így kitaláltam, mi lenne, ha gyémántketrecben emelnék a magasba a modelleket különböző ruhákban. A közönség így az erkélyről csodálhatta meg a divatbemutatót. A show 3-4 órán át tartott, aki akarta végignézte, aki nem, az közben beszélgetett. A filmjeim esetében is, az ötlet megírásától a kivitelezésig, mindent szívesen megcsinálok.

– Elég széleskörű tapasztalatokkal bírsz, hiszen elektronikai műszerészként végeztél. Mégis, hogy indultál el ebbe az irányba?

– Válassz pályát 14 évesen! Nem fog menni! Érdekelt az elektronika, de aztán hamar rájöttem, ez nem az én utam. Az osztályból az összes srác tudta, hogy mi az a dióda vagy ellenállás, engem nem foglalkoztatott a dolog. Valahogy elvégeztem a sulit – átaludtam, kidumáltam – aztán abba fogtam, ami tetszett. Így lett színes az életem. Mindig az érdekelt, amihez nem értettem! Rengeteg új területet kipróbáltam, amelyekben a kreativitás volt a közös. Mindközül a film a kedvencem. Ez egy olyan terület, amiben minden benne van: itt lehet verset mondani, sírni, nevetni, táncolni, vagy szimplán csak állni… A film megmutat! Lehet dokumentális, vagy fantázia, hisz amit az életben nem tudsz, azt a filmben megvalósíthatod. Nagyon szerettem az oktatással kapcsolatos show-színházamat, de nálam a filmek is ugyanerről szólnak. Több mint 200 filmem van – a kétpercestől egészen a másfélórás felvételekig –, amelyek tulajdonképpen nem mások, mint egy-egy szemináriumom művészi megfogalmazásban dokumentált eseményei.

– Előadásokat tartasz, oktatófilmeket készítesz, amelyek mind egy rendszerhez, az EOS-hez köthetőek. Mi ez a módszer?

– Biokibernetikával, modellezéssel foglalkozom. A kibernetika a matematika egy olyan leszűkült része, amely hatalmas fejlődés előtt áll, kinyitja a szemünket és teljesen más világot kapunk általa. Az egész emberiség másként fog gondolkodni, ha megértjük, hogyan kapcsolódik a kibernetika az életünkhöz. A biokibernetika közvetlenül a biológiai rendszerekkel foglalkozik, így nem helyes a kifejezés, de működésében, mechanikájában tulajdonképpen programozásról van szó. Megtanulunk valamit és a mögöttes szándék szerint viselkedünk. A modellezés a kibernetika eszköze. Másolatokat készítünk a valóságról, így a modellezés által megérthetünk olyan dolgokat, amelyeket nem tudunk megfogalmazni. Ezzel a módszerrel meg lehet érteni társadalmi folyamatokat, családmodelleket, párkapcsolatokat. A modellezés teljesen tisztán megadja a válaszokat, amelyeket keresünk. Erre a pszichológia, vagy bármilyen más tudomány nem képes, a matematika ezen ága viszont igen.

– A kibernetikához nagyon kevesen értenek. Mi a te területed?

– Bármi, ami az emberről szól. Társadalmi, vagy egyéni szinten is – legyen szó egészségről, üzletről, vagy akár a művészet területéről – fel tudok állítani olyan modelleket, amelyekben korlátlanul lehet fejlődni. A kibernetikai modellezés harmadik szintje az, amikor nem megértem a bonyolult folyamatokat egyszerűbb példákon keresztül, hanem már felépítek megoldásokat és megfordítom a modelleket. Felépítem például azt a párkapcsolatot, amelyben a férfi és a nő házassága nem működik. A modellben létre tudom hozni a megoldást és az később működni fog. Tudom, hogy ezt nagyon nehéz átadni ma a társadalomnak, szerintem 30 év múlva érthetőbb lesz. 30 évvel ezelőtt a matematikát sem fogadták el a művészetben vagy a sportban, ma már elismerik, hogy matematikailag le lehet írni művészeti folyamatokat, vagy, hogy matematikával ki lehet számolni, melyik játékos fog gólt rúgni. Évekkel korábban ez kuruzslásnak számított, mert a matematikát egy észbeli ismeretként, a focit egy testbeli, a művészetet pedig egy lelki kompetenciaként fogalmazták meg. Mindez nem igaz, hiszen a matematika univerzális, de kell még egy kis idő, hogy mindenki megértse.

– Volt egy híres mestered. Ő tanított erre, vagy magad alakítottad ki ezt a rendszert?

– A mesteremet Borisz Jevgenyjevics Zolotovnak hívták. Elég erős koponya, matematikus-fizikus professzor volt, elismerték a hazájában. Aztán elment olyan irányba, amit a hivatalok már kevésbé támogattak, hiszen ekkor már függetlenként dolgozott és alkotott. Még azelőtt kidolgozta az újmatematikát, hogy megkapta volna a diplomáját! Minden, amit tanultam, nagyrészt tőle származik. Nem beszélek oroszul, ő sem tudott magyarul, így már az is érdekes volt, ahogy hallgattam. Ez volt az egyik bizonyíték a folyamat működésére, hiszen én messzebbre jutottam, mint azok a tanítványai, akik anyanyelvükön hallgatták a professzort. Én egy szót sem értettem abból, amit mondott, de a modellezés – amit ő expert-operator rendszernek hív – megadja a lehetőséget arra, hogy mégis mindent megkapjak tőle. Képességekhez jutok, amelyeken keresztül a lexikális tudást saját magam kitalálom. Ezért nekem nincs is olyan tudástáram, amit elővehetnék megmutatni. Az oktatási idő alatt tulajdonképpen együtt éltem Zolotovval: hallgattam őt, aludtam, táncoltam, mozogtam, beszéltem, mikor éppen milyen feladatot kaptam. Éltünk, interakció és energia információcsere volt közöttünk. A mai oktatási rendszer mellett ezt az egészet nehéz megérteni, mert mindenhol lexikális tudást nyomnak az emberbe, nem minőséget és nem képességet adnak a gyereknek, hanem csak egy olyan információt, amit vissza kell mondaniuk.

– Az egyik „találmányod” a tudatos álmodás sokakon segített már. Mire jó ez a technika?

– A tudatos álmodás, vagyis a lucid dream már ismert fogalom. Zolotov professzor azt mondta: amit nem tudsz megoldani az életben, azt az álom realitásban kell megoldanod. Tehát aludnod kell! Sokáig nem értettük, hogy ez mit jelent. Feltettünk magunknak egy kérdést, amire választ szerettünk volna kapni, majd miután Zolotov elkezdett magyarázni, elaludtunk. Ma az én előadásaimon is sokan alszanak. A szemináriumainkon matracokat helyezünk el, ahol a résztvevők fekszenek, s míg én beszélek, bekerülnek az álomrealitás állapotába. Ezt az állapotot mindenki ismeri: amikor nem alszol még, de nem vagy már ébren. A külső zajok hangosak, de nem sértenek, élesen hallod és érted, amit mondanak, de nem érdekel, mert közben már asszociálsz és a képek szürreálissá válnak.

– Ahogy utaltál rá, vannak már olyan iskolák, ahol a tudatos álmodást tanítják, de amit te kitaláltál, az több ennél.
– Igen, azok nagyon fájdalmas edzések: 5, 10, vagy akár 20 éven keresztül is lehet gyakorolni. A buddhista szerzetesek és a jógik magas szinten tanulják a tudatos álmodást, rettenetesen sokat dolgoznak azért, hogy ez sikerüljön is nekik. Az én találmányom a DRC, vagyis a Dream Reality Cinema, ahol rögtön megkapod az eredményt és akár azonnal tudatossá válhatnak az álmaid. Két-három mozizás után már tudatos álomélményed lesz, akár úgy is, ha addig szerinted soha életedben nem álmodtál. A DRC levisz az álomrealitás szintjére és hosszú időn át ott tart, majd hagy aludni. Egy meditatív tréningre gondolj, amelynek praktikus eredménye, hogy harmonizálja az ébrenlét és az alvás viszonyát. Egy 40 perces DRC-zés megfelel egy hosszúhétvégés alvásnak. Az álomban alkotó és bölcs leszel, át tudod dolgozni a valódi életedet úgy, hogy az később megjelenik a döntéseidben, a viselkedésedben.

– Könyvet írtál arról, amit tanítasz. A kötetben viszont nemcsak te mesélsz a rendszerről, hanem a szemináriumodon résztvevők is megosztják történeteiket az olvasóval. Mi volt a célod?

– A könyv célja az, hogy közelebb hozzam az embereket a gondolkodási mechanizmusomhoz. Ezért nem konkrétumokat írunk le, hanem egy-egy személyes történetet osztunk meg. A tanítványok, barátok mondják el, hogyan találkoztak velem, milyen volt az életük a megismerkedésünk előtt vagy után. Az egyes témákban kifejtem a véleményem, mit gondolok a barátságról, a szerelemről, a féltékenységről… Az előadásomban és a könyvemben is másképp közelítem meg ugyanazokat a fogalmakat, amiket az emberek nap, mint nap használnak. Talán e könyv által kicsit érthetőbb lesz a világ a számukra.

– Az ember, aki birodalmat épít…

– Igen, a cím is éppen erről szól. Birodalmakat építettem fel emberek számára. Köztük a milliárdossá vált Gattyán György nevét ismerik a legtöbben, de rajta kívül nagyon sokan váltak sikeressé a szerelemben, a családjukban, a párkapcsolatukban, vagy meggyógyultak a betegségükből. Ezek mind ugyanakkora sikerek, hiszen van, akinél a pénz csak a sokadig szempont. Életük kérdéses részét azonban már mindannyian uralják.

– Hogyan építhet az ember birodalmat?

– Ha nem is konkrétan írom le a folyamatot, de világosan látszik egy út, ami garantálja a siker lehetőségét. A motiváció a legprimitívebb interakció, nem más, mint egy energetikai kapcsolat. Az emberek azt mondogatják maguknak, hogy „meg tudod csinálni”, de nem dolgoznak érte és nem szereznek képességet hozzá. A világ energia és információs folyamatokból áll, az életünk egy információs csomagrengeteg, amelyet élményeknek hívunk. Ha ebből a csomagból csak a motivációt emeljük ki, akkor nem élményeket kapunk, hanem csak egy lökést. Persze, lehet, hogy valakinek csak épp ennyi hiányzik, de az emberiség nagy részének információra és képességre is szüksége van ahhoz, hogy sikert érjen el. Dolgozni kell és másként kell látni a világot – ez az üzenet.

Borsos Zsuzsanna