Simon Rattle karmester visszatért Londonba
Simon Rattle nyitó koncertjével indult egy 10 napos fesztivál a karmester Nagy-Britanniába való visszatérésének tiszteletére.
Rattle 1955-ben született brit karmester. 1980. és 1998. között a Birminhami Szimfónikus Zenekar zenei igazgatója volt, 2002 óta a Berlin Filharmónikusok vezetője. 2015-ben bejelentette, hogy több, mint 15 év után elhagyja Berlint és 2017. szeptemberétől a Londoni Szimfónikus Zenekar zenei igazgatója lesz.
A karmester Londonba való visszatérésének megünneplésére 10 napos fesztivált szerveztek, mely kiállításokat, interjúka, beszélgetéseket és egy koncertsorozatot foglal magába. A sorozatot Rattle koncertje nyitotta meg, melyet egy nagy képernyőn közvetítettek a Barbican szoborparkban.
Ami a zenekart illeti, szükségszerű volt egy új zenei vezető érkezése. Elődje Valery Gergiev 2015 végétől vezette a londoni zenekart. Hozzáállása sok kritikát kapott és mint mondták, nem vitte előrébb az LSO-t (London Symphony Orchestra). Simon vezetése óta a zenekari hangzás sokat finomodott, átláthatóbbá vált.
Bár Rattle 3 nagy orosz balettot is bemutat a koncert sorozaton, a brit zenét is előtérbe helyezi. Négy vezető brit zeneszerző: Oliver Knussen, Thomas Adés, Helen Grime és Harrison Birtwistle is meghívást kaptak, hogy saját darabjaikat bemutathassák a nagyközönségnek. A koncert sorozat egészen lenyűgözően indult, az LSO új korszakának kezdete aligha lehetett volna kedvezőbb.