Szellemjárta házban lakott Sandra Bullock
Matthew McConaughey kék színű kísértettel osztozik otthonán. Különös álmok, furcsa alakok, mozgó tárgyak. Csupán a képzeletünk űz velünk tréfát, vagy esetleg a túlvilágpróbál kapcsolatba lépni? A leghíresebb hollywood-i filmcsillagok között is többen akadnak olyanok, akik laktak már szellemjárta házban, így járt Sandra Bullock és Matthew McConaughey is. A helyzet a Nickelodeon sorozata, a Hathaway kísértetlak szereplőinek is ismerős, akik egy szellemcsalád által lakott rejtélyes házba költöznek be.
Médiumok szerint gyakran előfordul, hogy a szellemek akár több száz éven keresztül képtelenek távozni egykori otthonukból és nehezen viselik, ha azt új család veszi birtokába: ilyenkor kísérteni kezdik őket, hogy visszahódítsák egykori lakóhelyüket. Így járnak a Nickelodeon vígjátéksorozatában szereplő Hathaway család tagjai is, akik New Orleans-ba költözve tudtukon kívül egy kísértetházba költöznek be. Hamar felfedezik, hogy otthonukban kísérteteklaknak, a szellemapa és két fia természetfeletti erejüket latba vetve rémisztgetik a családtagokat.
A világsztárok között is szép számmal akadnak olyanok, akik személyesen találkoztak már barátságos szellemekkel, rémisztő kísértetekkel, vagy éppen laktak már szellemjárta házban. Közéjük tartozik Matthew McConaughey és Sandra Bullock is, előbbi egy titokzatos kísértettel lakik együtt, utóbbit egy templomból átalakított londoni lakásban kísértették túlvilági lelkek. A sármos színész barátságos szellemként jellemezte a kék asszonyt, akivel egy fedél alatt él Los Angeles-i otthonában. Beköltözésekor Matthew hálózsákját magára terítve boldogan szunyókált az emeleti hálószobában felállított sátorban, amikor hirtelen kísérteties hangokra lett figyelmes, szemét kinyitva pedig ott állt előtte Madam Blue, a titokzatos kék hölgy, akit a színész egy baseball ütővel próbált elkergetni – sikertelenül. Azóta kimondottan megszerette az általa barátságosnak és menőnek jellemzett szellemet, akivel a mai napig teljes harmóniában élnek.
Sandra Bullock a Gravitáció forgatása alatt lakott egy szellemjárta házban London belvárosában, amelyet eredetileg egy templomból alakították át. A rendkívül érzékeny színésznő napokon keresztül képtelen volt aludni a hálószobában hallható furcsa hangok miatt, meggyőződése szerint éjszakánként túlvilági lelkek kísértettek a házban, a szellemek szinte álló éjjel randalíroztak. Sandra félelmében a film producereit kérte meg, hogy nézzenek utána az épület múltjának és küldjenek szellemirtót a házhoz.
Magyar hírességek otthonaiban is jártak már szellemek, Judy a Groovehouse énekesnője néhány éve hívott szellemirtót, mert megmagyarázhatatlan jelenségeket tapasztalt lakásában. Először a tévé szikrázott, majd lekapcsolt a villanyóra, a pincéből pedig egyre többször hallatszott megmagyarázhatatlan kopácsolás és ajtócsapódás. Kiderült, hogy rajtuk kívül négy szellem is lakja a házat, akik azonban nem sokkal később szerencsésen elhagyták az énekesnő és családja otthonát.
Szellemes vidámságok és izgalmak a Nickelodeonon! Lépj be a Hathaway kísértetlakba, ahol napról napra minden egyre dilisebb és furcsább – ne maradj le a legfrissebb részekről!