Amikor kiderült, hogy újabb előzménysorozat érkezik a Trónok harca világából, sokan legyintettek: mit lehet még elmondani Westerosról, amit nem láttunk már hatszor, sárkánnyal, intrikával, vérrel? A A Hét Királyság lovagja pontosan ebből az elvárásnélküliségből kovácsolja a legnagyobb erényét. Nem akar többnek látszani, mint ami – és ettől működik igazán.
Ez a sorozat nem birodalmak sorsáról, nem trónigényekről és nem végzetes politikai játszmákról szól. Itt egy szerencsétlen, de jóindulatú sövénylovag botorkál végig a feudális világ peremén, miközben apró céljai vannak: enni, aludni, túlélni, és talán egyszer nyerni egy lovagi tornán. A tét kicsi, de éppen ettől lesz minden személyesebb.
Egy lovag, aki nem hősnek készült
Dunk nem stratéga, nem zseni, nem legendás harcos. Inkább egy jó nagy darab ember, aki gyakran lassabban gondolkodik, mint ahogy cselekszik. Mellette ott van Tojás, az idegesítően okos, túlpörgött kisfiú, aki egyszerre tanítványa, lelkiismerete és állandó problémagenerátora. A kettejük kapcsolata adja a sorozat gerincét: nem nagy monológokkal, hanem hétköznapi beszélgetésekkel, vitákkal, félreértésekkel.
A humor fontos elem. Nem harsány, nem poéncentrikus, inkább helyzetkomikumra és karakterekből fakadó abszurditásra épül. Néha kifejezetten fárasztó, néha meglepően szellemes, de mindig emberi. A világ továbbra is koszos, kegyetlen és igazságtalan – csak most nem uralkodók szemszögéből látjuk, hanem azokéból, akiknek fogalmuk sincs a „nagy játszmáról”.
Kisebb történet, szűkebb tér, lassabb tempó
A hat epizód nagy része egyetlen lovagi torna köré szerveződik. A cselekmény nem rohan, inkább kerülgeti a célját: mindig közbejön valami, egy újabb akadály, egy félresiklott döntés. Ez a ráérős építkezés eleinte bizonytalanná teheti a nézőt, de idővel kiderül, hogy tudatos választásról van szó.
A sorozat második felére fokozatosan komorabb hangot üt meg. Megjelennek a Westerosból ismerős árnyak: hatalom, erőszak, következmények. A finálé felé haladva a könnyedebb tónus egyre inkább átadja a helyét annak a feszültségnek, amit ettől az univerzumtól megszoktunk – és amikor eljön a nagy összecsapás, az valóban üt.
Miért működik jobban, mint vártuk?
A Sárkányok háza grandiózus, komor és végig a Trónok harca mintáit követte. A Hét Királyság lovagja ezzel szemben kísérletezik: műfajokkal, hangulattal, tempóval. Egyszerre könnyedebb és intimebb, miközben mélyen gyökerezik abban a világban, amit George R. R. Martin megalkotott.
Nem véletlen, hogy az alapjául szolgáló Tales of Dunk and Egg is kilógott a nagy regényfolyamból: ezek mindig is emberközelibb, önironikusabb történetek voltak. A sorozat ezt a szellemiséget viszi tovább.
Ajánló – kinek szól igazán?
Ez nem mindenkinek lesz szerelem első látásra. Aki nonstop intrikát, politikai sakkjátszmát és epikus fordulatokat vár, könnyen türelmetlen lehet az elején. Viszont azok számára, akik nyitottak egy lassabb, karakterközpontúbb, néha kifejezetten furcsa hangulatú fantasyre, kellemes meglepetést tartogat.
Nulla elvárással ülni le elé a legjobb döntés. Így lesz belőle az a fajta sorozat, ami szinte észrevétlenül kúszik közel a nézőhöz – és mire véget ér az évad, azon kapjuk magunkat, hogy tényleg érdekel, mi történik ezzel a két szerencsétlen figurával a következő körben.
És ez talán a legnagyobb dicséret, amit egy új Trónok harca-szériának ma adni lehet.
