Louise Bourgeois neve ma már szinte legenda, de életének története olyan, mintha egy sötét, pszichológiai thriller lapjairól szaladt volna ki. Gyerekkorában egy titokzatos családi trauma alakította apja és anyja közti rejtett feszültségek, titkok, árulások minden mozdulat, minden szó egy későbbi művészeti gesztust formált.
Aztán ott vannak a hatalmas pókhálói, az ikonikus Maman szobrok, amelyek egyszerre védelmeznek és fenyegetnek. A szobor egy női alakot idéz, de a pókháló, a hosszú lábak, az arányok torzulása, a bronz ridegsége mind-mind azt üzeni: az anyai szeretet egyszerre menedék és börtön. Az emberek, akik először álltak szemei elé, gyakran borzongtak, majd megbabonázva bámulták, mintha a művészet maga szólította volna meg a lelküket.
Louise nem félt provokálni: meztelen testek, torz figurák, groteszk arckifejezések – minden darab egy pszichológiai titok. Volt, aki szerint a műveiben a saját gyerekkori félelmei, düh és szenvedély éltek tovább. Mások szerint a művész “láthatatlan szellemekkel beszélget”, a múlttal, az elveszett családi kapcsolatokkal.
És a pletyka? Bourgeois maga is szerette a misztikumot. Ki tudja, hány emberi történetet rejtett el a szobrain? Ki tudja, mennyi titkos üzenet van a pókháló lábai között, vagy a torzított testekben? Egy biztos: mindenki, aki egyszer találkozott a munkáival, soha nem felejti el.
Bourgeois nem csak szobrász volt pszichológus, mágus, provocátor. A művészete egyszerre csábít és fenyeget, és aki belenéz, annak a saját félelmei és titkai is felderengenek.
