Kilencvenhárom éves korában elhunyt Vásáry Tamás, a magyar zenei élet egyik legnagyobb formátumú alakja, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a nemzet művésze, a Szent István Rend birtokosa. Olyan művész távozott, akinek neve évtizedeken át egyet jelentett a legmagasabb szintű muzikalitással, fegyelemmel és belső tartással – itthon és a világ koncerttermeiben egyaránt.
Vásáry Tamás 1933-ban született **Debrecen**ben. Zenei tehetsége már egészen korán megmutatkozott: gyermekkorában nemcsak ígéret volt, hanem kész jelenség. Hatévesen Liszt Ferenc II. rapszódiájával nyert felvételt a debreceni Zenedébe, nyolcévesen Mozart műveiből adott önálló koncertet. Tízévesen Dohnányi Ernő szellemi környezetébe került, tizennégy évesen pedig megnyerte a Zeneakadémia Liszt-versenyét – ekkor fogalmazódott meg benne a karmesteri hivatás gondolata is.
Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora tanszékén fejezte be, ahol 1953-ban szerzett diplomát. Pályáját és emberi tartását döntően befolyásolta Kodály Zoltán, aki nemcsak mestere, hanem védelmezője is volt egy politikailag nehéz időszakban. Kodály és Zathureczky Ede közbenjárása tette lehetővé, hogy Vásáry tanulhasson és dolgozhasson akkor is, amikor családját kitelepítették.
Nemzetközi karrierje a keleti blokk nagyvárosaiban indult, majd rövid időn belül Nyugat-Európa és a tengerentúl koncerttermei is megnyíltak előtte. Az 1950-es és 60-as években a világ élvonalába tartozó zongoraművészként tartották számon. Fellépett Londonban, Párizsban, Brüsszelben, majd 1962-ben a New York-i **Carnegie Hall**ban is. Lemezfelvételei – különösen a Deutsche Grammophon kiadásában – meghatározó referenciákká váltak Liszt- és klasszikus repertoár-előadásai között.
Művészi érdeklődése azonban nem állt meg a zongoránál. A hetvenes évektől karmesterként is új fejezetet nyitott pályáján: saját együtteseket vezetett, majd a világ legnagyobb zenekarait dirigálta. Vezényelt Európa és Amerika vezető hangversenytermeiben, és rendszeres vendége volt a legjelentősebb fesztiváloknak Salzburgban, Edinburgh-ban, Berlinben vagy a BBC Proms koncertjein.
Magyarországhoz való kötődése soha nem szakadt meg. Az 1970-es évektől egyre gyakrabban dolgozott itthon, végül a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara karmestere, majd főzeneigazgatója lett. Munkásságában különös hangsúlyt kapott a magyar kortárs zene: elkötelezetten vezényelte többek között Durkó Zsolt, Balassa Sándor és Szokolay Sándor műveit, miközben a klasszikus repertoárt – Beethoventől Griegig – is új megvilágításba helyezte.
Vásáry Tamás nem csupán előadó volt, hanem gondolkodó muzsikus: számára a zene erkölcsi kérdés is volt. Fegyelme, alázata és tanítói jelenléte generációk számára jelentett mércét. Halálával nemcsak egy kivételes életmű zárult le, hanem egy olyan művészi attitűd is, amely ritkává vált a 21. században.
Emlékét a hangfelvételek, a koncertélmények és mindazok őrzik tovább, akik számára a zene Vásáry Tamás révén vált sorssá, nem puszta előadássá.
