Rendezőváltás, ami jót tett a sorozatnak
Nagy váltás történt a kulisszák mögött: Danny Boyle helyét Nia DaCosta vette át. A döntés elsőre rizikósnak tűnt, utólag viszont világos: DaCosta friss szemlélete kifejezetten jót tett a franchise-nak. A 28 évvel később: Csonttemplom közvetlen folytatása a tavaly mozikba került, megosztó fogadtatású 28 évvel később-nek, de jóval magabiztosabb és érettebb darab.
Őrület és empátia egyensúlya
A történet Spike szárazföldi bolyongását követi Sir Lord Jimmy Crystal sátánista bandájában, miközben Dr. Kelson a fertőzés természetét kutatja. Alex Garland ezúttal élesebb, játékosabb forgatókönyvet szállít: a film bátran keveri a nyers horrort az abszurd humorral, anélkül hogy elveszítené súlyát.
Ralph Fiennes: az érzelmi gerinc
A film szíve továbbra is Ralph Fiennes. Dr. Kelsonként csendes empátiát, finom humort és morális tartást visz a világvége-hangulatba. Kapcsolata Sampsonnal – az „alfa fertőzöttel” – meglepően megható, és ritka kérdést tesz fel egy zombiapokalipszisben: túlélhet-e az együttérzés?
Gore, ahogy kell
Akik az előző részt túl visszafogottnak érezték, fellélegezhetnek. A Csonttemplom kifejezetten brutális: testközeli erőszak, erős praktikus effektek, valódi fizikalitás. A vér nem öncélú, hanem a világ káoszát és Jimmy bandájának elborultságát hangsúlyozza.
Zene, ami beleég az idegekbe
A hangdizájn feszült és pontos, Hildur Guðnadóttir atmoszférikus zenéje folyamatos nyugtalanságot kelt. A soundtrack telitalálat, a fináléban pedig John Murphy legendás In the House, In a Heartbeat témája erős nosztalgikus löketet ad.
Az igazi őrület arca
Ha a filmnek motorja van, az Jack O’Connell. Sir Lord Jimmy Crystalként félelmetesen karizmatikus és teljesen kiszámíthatatlan – egyszerre taszító és lenyűgöző.
Végszó
A 28 évvel később: Csonttemplom nemcsak jobb, mint az elődje, hanem új irányt is mutat a sorozatnak. Véres, nyugtalanító, mégis meglepően emberi folytatás, amely bizonyítja: ebben az univerzumban még bőven van élet. Vagy legalábbis valami, ami nagyon hasonlít rá.
