Van, akinek a neve összeforr egy életérzéssel. Aki ha megszólal, azonnal érezzük a lakkcipők kopogását az aszfalton és a jampik szabadságvágyát a levegőben. Fenyő Miklós 78 évesen távozott közülünk, de ahogy a családja fogalmazott a fájdalmas hír közlésekor: „örökzöld álomba szenderült”.
A kamasz, aki sosem öregedett meg
Fenyő Miklós titka nem a kottákban, hanem a lelkében rejlett. Ahogy egy korábbi interjújában vallotta, a lelke mélyén mindig az a „kis vagány” maradt, aki egykor volt. Ez a belső kamasz vezette végig az évtizedeken, megóvva őt a megkeseredettségtől. Miközben generációk nőttek fel a dalain, ő maga mintha immunis lett volna az idő múlására – alkotói kedve és a világra való nyitottsága az utolsó pillanatig elkísérte.
Több mint zene: Egy kulturális örökség
Fenyő nemcsak dalokat írt; egy egész univerzumot teremtett. Színdarabjai, könyvei és a köré épült kultusz a magyar könnyűzene megkerülhetetlen oszlopává tette. Filozófiájának középpontjában egyetlen szó állt: a szeretet. A közönség felé áradó tisztelet és az élet apró örömeinek megbecsülése tette őt azzá az ikonnal, akitől most könnyes szemmel búcsúzik az ország.
„Az életutat, a sikereket meg kell becsülni” – mondta egyszer. Mi pedig most az ő életútját becsüljük meg azzal, hogy nem hagyjuk elnémulni a dalait.
Búcsú egy korszakteremtőtől
A korszakteremtők kiváltsága, hogy fizikai hiányuk ellenére is velünk maradnak. Fenyő Miklós kilépett a földi dimenzióból, de ránk hagyta a felelősséget: őrizni azt a derűt és energiát, amit tőle kaptunk.
A szerkesztőségünk nevében mély tisztelettel és fájdalommal hajtunk fejet a rock and roll hazai királya előtt. Köszönjük a „micsoda éveket”, a dallamokat, és azt a hitet, hogy egy kis vagánysággal minden nehézség áthidalható.
Nyugodj békében, Miklós!
