Újabb művészi tűzfalakkal gazdagodik Budapest
Negyedik alkalommal indult el a Színes Város Budapest Fesztivál az erzsébetvárosi Kertész utcában. A főként belvárosi tűzfalak megfestésével foglalkozó Színes Város Csoport ismét egy társadalmi összefogás eredményeként valósítja meg az egyhónapos művészeti fesztivált, amelynek idén először lesz kiemelt partnervárosa, amely Berlin. A szeptember végéig tartó projektsorozat témája 2017-ben a ‘Gasztronómia és a bor’. Minden falfestés, amely a fesztivál keretein belül valósul meg, ezen témák köré épül, az alkotók ebből nyerték inspirációikat. A budapesti falfestések mellett Berlinben is alkot egy magyar művész.
A fesztivál idén nem egy, hanem két megfestett tűzfallal indul, mindkét falat egy-egy Berlinből idelátogató művész tervezte és kivitelezte. Az utcához közelebb eső murál egy hétig készült, 230 m2 nagyságú, és Vidam nevű alkotó munkája. A frissen elkészült második, nagyjából 450 m2 méretű falon 11 napon keresztül dolgozott a német HRVB művésznevű alkotó.
„Nagy öröm számunkra, hogy ez az összefogás idén is létrejöhetett. Felemelő az az érzés, hogy a hónapokon keresztül tartó szervezés végére elkezd összeállni a befektetett munka, megszületnek Budapest újabb művészi értékű tűzfalai, amelyeket a helyi lakóközösségek, továbbá az idelátogatók is nagy örömmel fogadnak” – mondta el Flór Péter, a fesztivált szervező Színes Város Csoport főtitkára.