Ladies & Gentlemen – Hegyi Dávid Évzáró George Michael estje

Az „öltönyös popzene” egyik legkiválóbb énekesének, George Michaelnek dalaiból állítunk össze egy estére valót. A gazdag repertoárból nehéz kiválasztani a „legjobbakat”, hiszen a több, mint 100 millió lemezt eladott popsztár dalait a 80-as évektől napjainkig rajongók hada hallgatja. Összetéveszthetetlen hangja sebezhetősége, nyitottsága, érzelem gazdagsága magával ragadja a hallgatóságot, dalai sokszor

Tovább olvasom

Polyák Lillát, Szőke Nikolettát, Radics Gigit és Takács Nikolast összehozta a karácsony

Bölcsődék, óvodák és gyermekkacajjal hangos otthonok közkedvelt dala az Itt a tél című dal, amely Takács Nikolas Marci és az évszakok című lemezén jelent meg. A forgatás közben szó esett méteres kalácsról, Télapónak írt levélről, de szeptemberi lakásdíszítésről is. Takács Nikolas életében fontos szerepet töltenek be a gyerekek: két keresztfia

Tovább olvasom

Révész Sándor ” Rock and roll közlegények”

Az örök megújulás jegyében újra csendes, meghitt hangulat a MOM-ban Vendég: ZÁVODI JÁNOS Révész Sándor a Generál együttessel már tizennyolc évesen megélte első sikereit, a Piramissal pedig mai szemmel nézve is szinte elképzelhetetlen népszerűségre tett szert, egy generáció életérzését fogalmazva meg a zene nyelvén. Szólópályáját nem is annyira a hosszú

Tovább olvasom

ROYAL CHRISTMAS GALA

A ROYAL CHRISTMAS GALA európai turnéjának részeként, 2017. december 20-án, Budapesten ad nagyszabású koncertet SARAH BRIGHTMAN. A világhírű előadóművész, minden idők legsikeresebb szopránja a GREGORIAN énekegyüttessel és további különleges vendégművészekkel közösen lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. A ROYAL CHRISTMAS GALA pazar fényjátékkal tarkított ünnepi előadásán a művészek nagyzenekari

Tovább olvasom

„A zene az, ami szabaddá tesz” – Interjú Jász Andris szaxofonossal

15 évesen kezdett szaxofonozni, a „szerelem” pedig azóta is tart. Zenélt már együtt Tóth Verával, Mujahid Zoltánnal, Pély Barnával és a Cosmo 20. szülinapi buliján is lenyűgözte a celebeket. Most pedig elárulta, mit szeret legjobban a hangszerében! Mióta zenélsz, és miért pont a szaxofont választottad? Apukám és a bátyám hegedűművész,

Tovább olvasom

Republic

A karácsonyi visszavonulás előtt, idén is egy meglepetésekkel teli koncertet ad a Republic együttes december 23-án a Barba Negra Music Club színpadán. A Felmelegítlek a szívemmel címre keresztelt koncerten ajándékot is kap a közönség, illetve a zenekar facebook-oldalán meghirdetett „cipősdoboz adományozás” is ezen az eseményen valósul meg! A szeretet ünnepén

Tovább olvasom

Hrutka alkotói jubileum

25 éve körülöleli a zene Hrutka Róbert szimfonikus koncertje a Kongresszusi Központban Ötvenévesen is örök kamasz. 25 éve zenél, de már akkora életmű van mögötte, mint sok más zenésznek 40 év után sem. Hrutka Róbert december 2-án életmű koncertet ad a Budapest Kongresszusi Központban. Egy összegzést, amiben felidézi zenei pályafutása

Tovább olvasom

Vásáry André az Arénában

A több platinás nemzetközi zenei szenzáció és 2017-es Grammy® jelölt Celtic Woman bejelentette, hogy budapesti koncertjén Vásáry André is fellép majd. Vásáry André hazánk egyetlen férfi szoprán énekese, aki egyaránt énekel komolyzenét és crossover dalokat. Műfaji sokoldalúság és különleges, kristálytiszta hang a védjegye. Művészi munkásságát eddig öt kiváló album őrzi,

Tovább olvasom

Megalkotta az ősz slágerét a New Level Empire

Az ősz beköszöntével a New Level Empire mindig jelentkezik egy új dallal. Ez idén se volt másként, elkészítették legújabb, sorban a negyedik magyar nyelvű, rejtélyes című („Belédfulladnék”) dalukat. A gitár és zongora kísérte visszafogott versszakokat a letagadhatatlan NLE-s dinamikus refrén váltja, melyhez szentimentális, eufórikus szöveg társul. A nyár végi rádiópremier

Tovább olvasom

Sárgás Fények – Meztelen Diplomaták klippremier

A Sárgás fények című dal, már napi rendszerességgel hallható a Petőfi rádión is. Aki szereti a Diplomaták hangzásvilágát, az biztosan magáénak érzi majd az új számot is. A Diplomaták könnyed beatpop zenéjéhez a legújabb dalok készítésekor Prieger Zsolt tette hozzá – zenei producerként – azt a kis elektronikát, ami olyan jól áll a

Tovább olvasom