Nosferatu újra belépett a kortárs kultúra terébe. Nem csap zajt, nem ijeszt rá direkt eszközökkel a nézőre, hanem lassan, szinte észrevétlenül kerül egyre közelebb. A vámpírtörténetek reneszánsza ma már nem pusztán nosztalgia, hanem pontos reakció a jelenkor félelmeire. A bizonytalanságra, a vágyra, a fertőzés különböző formáira. A Győri Balett legújabb bemutatója ezt a belső szorongást fordítja le a test nyelvére.
A 2025. november 22-én bemutatott Nosferatu nem klasszikus horroradaptáció. Sokkal inkább személyes és intim dráma, amely Bram Stoker gótikus világából indul ki, de radikálisan kortárs olvasatot kínál. A bemutató a Győri Nemzeti Színházban volt, olyan térben, amely lehetővé teszi, hogy az előadás ne látványosságként, hanem sűrű atmoszférájú színházi élményként hasson.
A Győri Balett társulata ezúttal tudatosan szakít a hagyományos balett esztétikájával. A mozdulatok gyakran szögletesek, torzak, groteszkek, néhol kifejezetten kényelmetlenek. Ez a testnyelv sok néző számára szokatlan lehet, de éppen ettől válik hitelessé. Nosferatu itt nem romantikus figura, hanem belső állapot, egy lassan terjedő érzelmi és morális fertőzés.
Velekei László rendező és koreográfus munkája feszültségre épít. A zenei montázs, az erőteljes fény és árnyék hatások, valamint a letisztult, mégis meghökkentő vizualitás egy olyan világot hoz létre, ahol a fertőzés fogalma folyamatosan új jelentést kap. Lehet pánik, információ, függőség vagy egy kimondatlan érzelem, amely észrevétlenül hat át mindent.
Az előadás erejét jelentősen növeli a szereplők intenzív jelenléte. Nosferatu alakját Daichi Uematsu és Szentiványi Richard formálja meg váltott szereposztásban, eltérő hangsúlyokkal, de azonos fizikai és érzelmi erővel. Mina Murray szerepében Joó Lea Napsugár és Chaewon Park jelenik meg. Karakterük nem passzív áldozat, hanem összetett, belső konfliktusokkal teli figura, akinek kapcsolata Nosferatuval egyszerre épül félelemre és vonzalomra.
A bemutató időzítése különösen beszédes. Alig egy évvel járunk Robert Eggers nagy sikerű Nosferatu remake-je után, amelyben Bill Skarsgård félelmetesen intenzív alakítást nyújtott, sokak szerint a legendás Max Schreck örökségét idézve meg. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy egy nagysikerű Amerikai Psycho feldolgozás és egy Pókember musical után valóban szükség volt-e még egy Bram Stoker ihlette balettre.
A válasz egyértelműen igen. Ez az előadás nem trendet követ, nem illusztrál, hanem új nézőpontot kínál. A vámpír itt nem ikon, hanem tükör.
Különösen fontos, hogy a produkció a Müpa rendezésében valósult meg, ami garancia volt arra, hogy az alkotók következetes művészi koncepció mentén dolgozhattak. Az eredmény egy sötét, gondolatébresztő előadás, amely nem akar mindenkinek tetszeni, de aki nyitott rá, azt hosszú ideig nem engedi el.
Az előadást tizenkét éven felüli nézőknek ajánlják. Stroboszkóp és erős fényhatások miatt érzékeny nézők számára nem javasolt. A Nosferatu nem hangos és nem látványos a szó klasszikus értelmében. Sokkal veszélyesebb annál. Csendben marad bennünk, és dolgozik tovább.
