Némedi Árpád
Furcsa fazonok groteszk megformálásával aratja sikereit Némedi Árpád az Átrium társadalomkritikus, szórakoztató előadásaiban, Az Igenis, miniszterelnök úr!-ban, az Egy, kettő, háromban, A Krakken műveletben. Zenész, zeneszerző és zenei vezető minőségében is számos produkciót jegyez, többnyire Mohácsi János és Znamenák István rendezéseiben. Jelenleg Mohácsival dolgozik Závada Pál Egy piaci nap című regényének színpadi változatában a Radnóti Színházban.
– Huszonöt év társulati lét után egy ideje szabadúszásra váltott. Könnyen elengedte a közönségkedvenc, nagyon szerethető kaposvári színész státuszát?
– Nehéz volt megszokni a bizonytalanságot, de megtapasztaltam, akkor jönnek a felkérések, ha nem görcsölök. Gyakorlatilag újra kellett építenem az egész pályámat. Kaposváron kvázi vezető színész voltam. Sok zenés darabban játszottam táncos- komikus szerepeket, és azon kívül is szinte mindent. Rengeteg tervünk volt Kocsis Pállal, többek között Csáth Gézáról szerettünk volna csinálni egy előadást. Mayenburg A csúnya című darabját viszont megrendezhettem a stúdiószínházban.
Aztán úgy alakult, hogy egyre több budapesti felkérésem lett zenészként is. Az utolsó években abban állapodtunk meg a színházzal, hogy fél fizetésért egy darabban játszom. Az is szempont volt a távozásomban, hogy Mohácsi János, Znamenák István eljöttek Kaposvárról, és felkérést kaptam a HOPPart Társulattól, hogy csatlakozzak hozzájuk. De legfőként a családom miatt döntöttem így. Megszületett a gyerekem, a feleségem, Kovács Andrea jelmeztervező budapesti, nem szeretett vidéken élni.
– Műkedvelő zenésznek tartja magát. Milyen előzményei voltak a színházi zenei pályafutásának?
– Citerával kezdtem a zenélést nyolc-kilenc évesen. Volt otthon a sarokban egy gitár, tizenegy-két évesen elkezdtem pengetni az Egy nehéz nap éjszakája című Beatles-film hatására. A színházi zenélés a ’90-es évek végén jött. Znamenák István Balatonbogláron, a Csiky Gergely Színház nyári játszóhelyén megrendezte Koenigsmark Susogó ligetek ünnepe című darabját, és megkért, hogy dolgozzuk át hozzá Mozart Requiemjét modern stílusokban. Kaposváron egy rockzenekarban zenéltem Zságer Balázzsal, aki a Žagar zenekar frontembere lett, vele együtt csináltuk meg ezt a feldolgozást. A későbbiekben az öccsével, Zságer Ákossal több darabnak, köztük a Galócának, a Ludas Matyinak szereztük a zenéjét.
Amikor Mohácsi János megkért, hogy zenéljek a Csak egy szögben, elkezdtem cimbalmozni tanulni Horváth Elemértől, eljártam népzenei táborokba. A Sárga liliomban eleve van egy cimbalmos szerep, amit a Nemzetiben, a Mohácsi rendezte előadásban játszottam. Alföldi igazgatása alatt az Egyszer élünk…-ben is zenéltem. Iszonyatos nagy feladat volt az E föld befogad az Örkény Színházban szintén Mohácsival, a színpadi zenélés mellett hét karaktert játszottam a darabban. Igazság szerint az Örkény az a társulat, ahová a mai napig nagyon szívesen tartoznék.
– Az Átrium kultúrbrigádos produkcióinak az egyik húzóembere. Az Igenis, miniszterelnök úr!-ban ön okozza a bohózati bonyodalmakat.
– Nagyon szeretem a Kultúrbrigád színházcsinálását. Az Igenis, miniszterelnök úr!-ban a kumranisztáni nagykövet az, aki helyreteszi a nagyon „okos” politikusokat, kioktatja őket, hogy ne legyenek álszentek, ne játsszák az eszüket. Tapsok, harsány hahoták között megyek be a színpadra, és betoncsenddel van vége a felvonásnak. Mindig rácsodálkozom, miért „kell” elrontanom a közönség jó hangulatát. Znamenák István rendező kifejezetten kérte, hogy halkan kezdjem a beszédemet, aztán mutassam meg ennek a más kultúrából érkező embernek a valódi énjét, ami félelmetes.
– Az Egy, kettő, háromban a vígjátéki gépezet apró fogaskerekét, nyúlfarknyi epizódszerepeket hoz a bankigazgató környezetéből.
– Gyakorlatilag mindannyian Alföldi Róbert nagymonológjának a szösszeneteként vagyunk jelen. Az egyik szerepem Dr. Pinsky, aki Norrison, a főnöke szemében hős, mert influenzás, lázas állapotban is bejön dolgozni. Dr. Wolffként egy gyomorbajos, fontoskodó figura vagyok, a bank egyik vezető embere.
– A Krakken műveletben felismerhetetlen külsővel alakítja a santrölli balfék gondnokot-portást, aki afféle „megoldóember”. Könnyen ráhangolódott Bodó világára?
– Régi vágyam volt, hogy szeretném elváltoztatni magam, és ez a gondolat teljesen találkozott Bodóéval. Kérte, hogy legyen kicsit alzheimeres a figura, rázza a fejét. Nagyon tetszenek Viktor agymenései, az őrületek, amiket a színpadra rak. Sokszor félszavakból, egy tekintetből értettem, hogy mit akar. Az a jó, amikor egy színész ki meri nyitni magát, csinálja az ötleteit, aztán visszavesz belőle a próbákon. A Mohácsinál tanultakat is kamatoztathattam Bodónál, nem esem kétségbe, ha nem kész szöveggel kell dolgozni. Ennél az előadásnál iszonyatosan fontos a ritmus, a tempó, eleve nehéz a szöveg. Nem kamuzunk, leszótáraztuk a sarntröll nyelvű szavakat, pontosan azt mondjuk, ami le van írva.
– Lázár Kati szerint a régi Kaposvár szellemisége jött vissza A Krakken művelet próbái alatt. Ön is így érzi?
– Polgár Csaba megnézte az előadást, utána csodálkozva kérdezte: ti most dolgoztok először együtt? Olyan, mintha évtizedek óta ismernétek egymást! Kaposvár szellemiségét óhatatlanul hurcoljuk magunkban. Ahogy vége volt a próbáknak, mi, kaposváriak, Lázár Kati, Molnár Piroska, Lecső Péter, Lugosi György meg én még ott maradtunk, a fiatalok kicsit körénk gyűltek.
– Nincs hiányérzete a főszerepeket illetően?
– Közhely, de igaz, hogy nincs kis szerep. Minden szerepet főszerepnek tartok. Ahogy a színészek szokták mondani: a színházban az a jó, ha egyik nap Hamlet vagy, a másik nap meg sírásó.
