„Fontos alapkérdésekről szeretnénk beszélni az elkövetkező évadokban is” Vidnyánszky Attila folytatja a Nemzeti Színház élén
Vidnyánszky Attilát újabb öt évre nevezték ki a Nemzeti Színház élére. Az igazgató az eddigi művészi út folytatását, a kialakított működési forma és színházi nyelv további erősítését tűzte ki céljául.
Vidnyánszky Attila pozitívan értékeli az elmúlt évek munkáját és szeretné folytatni azt a programot, amit elindított a színház működésében.
„Elsősorban meg szeretném őrizni, majd szeretném kiteljesíteni azt a programot, amit elkezdtünk. A Nemzeti Színház átalakult és ebben a formában nemcsak magyar, de tulajdonképpen a világon semmilyen más színház nem működik. Szeretném megerősíteni azt a struktúrát, amiben létezik, és hitet adva szeretnénk fontos alapkérdésekről beszélni az elkövetkező évadokban is” – mondta Vidnyánszky Attila, aki hangsúlyozta, hogy továbbra is célja a Nemzeti Színház befogadó színházként való működtetése, valamint híd szerepének erősítése.
„A klasszikus repertoár színházi lét mellett fontos pillér a befogadó szerep. Az elmúlt szezonban több mint 100 előadást fogadtunk be, amely páratlan, hiszen a világ nemzeti színházaiban sincs erre példa. Én azonban fontosnak tartom, mert hatalmas szakadékok tátonganak a vidék, a külhoni területek és a külvilág felé is. Ezért a híd szerepet is szeretném megőrizni a továbbiakban, ennek része a MITEM (Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó), ahol izgalmas előadásokkal, gazdag kínálattal fordulunk a nézőkhöz.”
„Szeretetre születtem, s nem gyűlöletre” – Szophoklész mondata a 2018-as MITEM mottója, a szervezők ugyanis úgy érezték, ez fejezi ki leginkább, miről is szól tavasszal a Nemzeti Színház nemzetközi színházi fesztiválja. A színigazgató szerint nagyon különleges élményben lesz része a közönségnek, hiszen április 10-29. között például arab színházak előadásait is bemutatják.
Az ötödik Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón ismét a világot (idén Belgium, Észtország, Horvátország, India, Libanon, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Tunézia, Ukrajna színházait) látja vendégül a Nemzeti Színház, ahová olyan megrendítő erejű előadásokat hívtak, amelyek által tisztábban láthatjuk a világot, amelyben élünk. A sorsot, ami ránk vár és segíti döntéseinket a jövőnk alakításában.
„Az antropológiai színház fogalma Eugenio Barba munkásságához fűződik, azért vannak velünk minden évben, mert a gyökerek, a tradicionális, a megmaradt ősi színházi formák iránt érdeklődünk. Idén jön hozzánk indiai színház, de volt már nálunk török, koreai, kínai színház is. Minden évben van egy-egy különlegesség, most azért lesz ’extra’ az idei MITEM, mert nem egy, hanem egy csokor arab színház hozza el előadásait. Van köztük otthon működő nemzeti színház, emigránsokból összeállt színház, akik már Európában élnek, és van olyan szíriai színház is, amely most már Németországban tartózkodik” – árulta el Vidnyánszky Attila, akinek rendezésében legutóbb az Egri csillagok című előadást mutatták be a Nemzeti Színházban. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendező elmondta: hosszú folyamat eredményeként állították színpadra az egyik legkedveltebb magyar regény történetét. A színigazgató szerint hősökre, példaképekre ma is szüksége van a fiataloknak, akiknek fantáziáját a nagy tettek, érzelmek ma is megmozgatják.