Darren Aronofsky
„Az énem minden karakterben minden filmben benne van, amit készítettem.”
DarrenAronofsky 1969-ben született amerikai filmrendező. Első nemzetközi sikerét 2000-ben a „Rekviem egy álomért” című filmdrámájával aratta Hugh Jackman és Rachel Weisz fő szereplésével. A rendező új filmje lenyűgözte a közönséget. Az „Anyám!” (Mother), melyet ő írt és rendezett, pazar szereplő gárdával készült: Jennifer Lawrence, Javier Bardem, Ed Harris és Michelle Pfeiffer is játszik benne.
A film igazi robbanás volt: kísértetjárta ház, mely ellentétes érzelmeket vált ki: néhányan szeretik, egyesek utálják. A képernyőn Lawrence egy nőt játszik, akinek idilli házasságát rosszindulatú vendégek érkezése zavarja meg, és élete rémálommá válik.
„Igen, ez egy utazás – mondja Aronofsky–Teljesen rendben van, ha összezavarodsz. A filmnek álomlogikája van, mely mögött jelentés lakozik. Ugyanakkor ez egy pszichológiai álom, nem szabad túlmagyarázni sem.”
„Én mindig megosztó fickó leszek” – gondolja magáról a rendező. Akárhogy is, új filmjét kitörő lelkesedéssel fogadták a 74. Velencei Filmfesztiválon.
Ahogy mondja, ő ugyanolyan átlagember, mint bárki más: „Én egy évben 2-3 hónapot rendezek. A fennmaradó 9-ben apa vagyok. (Van egy 11 éves fia az előző házasságából a brit színésznő Rachel Weisztől.) Elviszem a gyerekem iskolába, alszom, élem az életem. Hétvégente meglátogatom a szüleim.”
Amikor arról kérdezték, hogy vajon mennyire kötődik ő személyesen a karakterekhez, ezt felelte: „A filmjeim leképezik, amit a jövőről és az életről gondolok. Az énem minden karakterben benne van. De ez is, mint minden film, csak fikció: füst és trükkök. De ha valakihez húzni kell a filmben, akkor inkább Jennifer karateréé az empátiám.”
Aronofsky szereti a közönséget a szél felé tolni. Sean Gulette – aki a „Pi” című filmjében játszott – a velencei premier után ezt mondta a rendezőnek: „Kétszer csuktam be a szemem a film alatt.” Erre ő csak ennyit felelt: „Ha egész végig nyitva tartod, a film olyan, mintha egy ciklont lovagolnál, és a kezed nem érintene semmit. Ezt elrontottad akkor, mikor lehunytad a szemed.”
A rendező olyan színészekkel szeret dolgozni, akik nem félnek a nagy érzelmektől, vagy ha sírni kell a színpadon. „Színészek – mondja. – néha elfelejtik, hogy a valódi ok, amiért színészek lettek, hogy képesek voltak sírni az osztály előtt. Ezt később elfelejtik, mert minden a csillogásról szól. Én mindig olyan színészeket keresek, akik nem félnek sírni. Javier és Jennifer is képes volt erre, mert tudták, hogy nagy érzelmekre van szükség a filmben.”
A filmgyártás kemény munka, vallja be Aronofsky. De ő nem az a fajta, aki panaszkodik a nehézségek miatt. „Szeretem. Szeretem, ahogy vesszük fel a filmet. Ezek az emlékek örökre megmaradnak. Egészen megéled azokat a pillanatokat, mintha valóban ott lennél.”
Az „Anyám!” című dráma október 19-től látható a hazai mozikban.
