Újabb magyar siker a gyermekszépségversenyen
35 gyermek részvételével rendezték meg Bulgáriában a Little Miss & Mister Galaxy világversenyt 4 és 16 év közötti gyermekeknek. Dél-Afrika, India, Brazília, Ukrajna, Románia, Bulgária és Oroszország mellett Magyarország is képviseltette magát.
A 4 éves Nagy Boglárka kategóriájának legjobbja lett és a két másik magyar induló is jól teljesített a világ egyik legrangosabb gyermekszépségversenyén. A 11 éves Tarsoly Zsófi tehetsége és szépsége miatt a talent és beauty kategória győztese lett, korábban Dubaiban is szép eredményt ért el. A 10 éves Alföldi Bence a kategóriájának talent győztese lett. Sőt, a kisfiú anyukájára, Melindára is felfigyeltek a szervezők, s felkérték, hogy induljon egy anyukák számára szervezett külön versenyen.
“Ezen a megmérettetésen tilos volt a lányok sminkelése, mindenki a lehető legnatúrabb módon mutatta meg a szépségét és a tehetségét. Így talán még nagyobb eredmény, hogy idén ismét bebizonyítottuk: nem csak felnőtt, hanem gyermek kategóriában is szép eredményeket tudunk elérni. Nagyon büszke vagyok a három gyermekre, remekül helytálltak” – mondta Bartalovics Ildikó magyar versenyigazgató, aki hozzátette: április 9-én lesz a Little Miss Hungary előválogatója, ahová még várják a jelentkezéseket.
Boglárka legközelebb Törökországban és Dominikán képviseli Magyarországot, Bencét Bulgáriába hívták vissza, Zsófia pedig Las Vegasba utazik legközelebb egy versenyre.