Juliette Gréco: “Merci”
Ha színpadon állok, egyáltalán nem vagyok fáradt” – nyilatkozta Juliette Gréco 2015 őszén, nyolcvannyolc évesen. A második világháború utáni Párizs lázongó, vad ifjúságának jelképes alakjává vált „fekete egér” vitalitása azóta sem csökkent. Jean-Paul Sartre fedezte fel, amikor Gréco egy párizsi pincelokálban énekelt. Nagy karriert jósolt neki, és két saját versére zenét íratott Joseph Kosmával, hogy Gréco előadhassa őket. A későbbiekben olyan írók írtak számára szövegeket, mint Françoise Sagan, Jacques Prévert, Francois Mauriac és Albert Camus. A rendező Jean Cocteau is felfigyelt rá, szerepet kínált neki az Orfeusz című filmben, amelyben huszonkét évesen nagy sikert aratott. Kollégái közül különösen Jacques Brelt szerette, dalait annak korai halála után is énekelte. Énekesi karrierjével párhuzamosan filmszínésznőként is ismertté vált, színházakban játszott, és költészeti műsora is volt a rádióban. Amerikai és brazíliai turnéján rajongói „az egzisztencialisták királynőjeként” és „Saint-Germain-des-Prés múzsájaként” ünnepelték. 1982-ben Jujube címmel önéletrajzi könyve jelent meg, amelyet később magyarul is kiadott a Gondolat Kiadó. A könyvben természetesen szó esik elsöprő tévéfilmsikeréről, a Belphégorról is. A legendás művésznőt a koncerten állandó muzsikuspartnere kíséri harmonikán.
